Lépjen kapcsolatba velünk

Menczer Tamás: Magyarország egy olyan ország, amelynek ismét van futballja

SZALAI Ádám

Menczer Tamás: Magyarország egy olyan ország, amelynek ismét van futballja

Ez a cikk több, mint 3 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Magyarország egy olyan ország, amelynek ismét van futballja – hangsúlyozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a European Teqball Tour budapesti állomásának vasárnapi ünnepélyes megnyitó ünnepségén.

Sikeres a nemzeti csapatunk, láthatjuk a teltházas stadionokat és az ünneplő embereket, a fiatalok pedig ma már nemcsak Ronaldinhók vagy Ronaldók akarnak lenni, hanem a magyar játékosok is példaképek, Szalai Ádám, Szalai Attila, Nagy Ádám, Schäfer András és a többiek

– mondta Menczer Tamás.

Az államtitkár megjegyezte, a magyaroknak különleges a kötődésük a labdarúgáshoz, hiszen „valaha a világ legjobbjai között voltunk, és joggal érezzük azt, hogy ott van a helyünk elöl”. Hozzátette, hogy harminc évig a „pokolban volt” a magyar futball, felnőtt egy generáció, amely szinte csak vereségekkel találkozott, és évtizedeken keresztül azt élte át, hogy a világ leggyengébb csapatai ellen is félnie kellett.

Ezek után azt átélni, hogy kijutottunk Európa-bajnokságokra és a világ legjobb csapatai ellen értünk el kiváló eredményeket, vagy ahogyan a közelmúltban győzni tudtunk, ez egészen elképesztő

– mondta Menczer Tamás, hozzátéve, a magyar szurkolók a legjobbak, akik 12. emberként segítik a csapatot.

A teqballról szólva Menczer Tamás megjegyezte, feltalálásával a magyarok újra megmutatták, amire senki más nem volt képes a világon. Hozzáfűzte, ez egy fantasztikus játék, amely ma már nemcsak egy kísérő rendezvény, a cél pedig, hogy bekerüljön az olimpia programjába.

Az esemény sztárvendége a sportág nagykövete, a brazilok korábbi világklasszis futballistája, Ronaldinho, aki továbbra is szupersztárnak számít, a hátsó bejáratnál óriási rajongótábor várta és csak testőrsége segítségévek tudott bejutni az épületbe a fényképre vagy aláírásra vadászó szurkolók között. A megnyitó ünnepségen rendkívül barátságosan minden neki integető kisgyereknek visszaintegetett, majd ő is sok sikert kívánt a délutáni döntők résztvevőinek.

Kiemelt kép: Lipcse, 2022. szeptember 23. A gyõztes magyar válogatott játékosai ünnepelnek, középen Szalai Ádám a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában, a Németország-Magyarország mérkõzés után a lipcsei Red Bull Arenában 2022. szeptember 23-án. A magyar csapat 1-0-ra nyert. MTI/Illyés Tibor

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL