Lépjen kapcsolatba velünk

Elkezdődött a pumpapálya építése a Lajosvárosban

Pumpapálya

Elkezdődött a pumpapálya építése a Lajosvárosban

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A földmunkák zajlanak. Az egykori Olajbányász (később Üvegtigris) sporttelepet és a szomszédos Keri udvarának egy részét építik át, bringapark létesül. Három különböző elem kapcsolódik majd össze a területen, ami egyedülálló az országban, kicsi és nagyobb gyerekeket is várnak majd, valamint BMX-versenyeket is rendeznek.

Eger önkormányzata és az Eger Városi Sportiskola közösen pályázott az Aktív Magyarország Program keretében, hogy az egykori Olajbányász (később Üvegtigris) sporttelepet és a szomszédos Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium (Keri) udvarának egy részét funkcióval lássa el: bringapark létesül a területen. Valamelyest a régebben „kiesett” Egrix utáni hiánypótlásnak is szánják a beruházást.

A földmunkák elkezdődtek:

Az eredeti, év elején közreadott számokból úgy tudjuk, a sportiskola 50 százalékos finanszírozást nyert, ez 40 millió forintot jelent, a másik 40 milliót az önkormányzat biztosítja úgy, hogy az intézmény idei működési keretét ennyivel megemeli, illetve, ha szükséges, még kipótolja a forrást.

Három különböző elem kapcsolódik majd össze a területen, ami egyedülálló az országban: a kicsi gyerekeknek készülő „pumpapálya” hepehupákkal, KRESZ-tanpályával segíti majd a kisgyerekek fejlődését, tanulását, a nagyoknak ugratókkal, tört elemekkel többfunkciós pálya épül, illetve elkészül egy BMX-pálya, ahol évente több hivatalos versenyt rendeznek majd, nemzetközi versenyekkel együtt.

A környéken több óvoda, iskola van, ahonnan a gyerekek szintén ki tudnak ide járni. Épül pelenkázó, mosdó, vizesblokk, alkoholmentes termékeket árusító büfé. A terület zárt lesz, a gyerekek felügyelete, őrzése is biztosított.

Az egyetlen „szomorúság” a lajosvárosi fejlesztéssel kapcsolatban, hogy eredetileg nyárig legyártották volna az elemeket, végeztek volna a bürokratikus intézni valókkal, aztán június közepétől egy-másfél hónap alatt a kivitelezésnek is el kellett volna készülnie, ehhez képest sajnos az egri gyerekek, fiatalok majd jövő tavasztól élvezhetik ki az új pumpapályát.

A nyitókép illusztráció. (Forrás: Domokos Attila, bikemag.hu)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.