Lépjen kapcsolatba velünk

Kereki Gergely lett a Média Eger Kft. új ügyvezetője

07A9221

Kereki Gergely lett a Média Eger Kft. új ügyvezetője

Ez a cikk több, mint 3 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Média Eger Kft. vezetőjéről döntöttek az egri közgyűlésen csütörtökön. A grémium Kereki Gergely pályázatát támogatta.

Összesen 15 pályázat érkezett a Média Eger Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára, ebből kettő érvényes. Az EVAT Zrt. szerdai ülésén Kereki Gergely, a TV Eger korábbi munkatársának, MTVA tudósítójának pályázatát támogatta, ezt a döntést támogatta a grémium is.

Mint ismert, a szeptemberi közgyűlésen váltották le a korábbi ügyvezetőt, Dr. Somogyi Kingát. Az indokok között szerepelt, többek között, hogy a mai napig nincs felelőse 11 millió forint közpénz eltűnésének, amit internetes csalásnak tartanak, de a társaság első embere felelősséggel tartozik.

Cikkünk megjelenése után Dr. Somogyi Kinga helyreigazítást kért, melyet változtatás nélkül közlünk.

Helyreigazító közleményként kérem annak közlését, hogy tévesen állították azt, hogy felelősséggel tartozom a 11 millió forint közpénz eltűnéséért. Kérem továbbá megjelentetni azt a tényt is, hogy a nyomozóhatóság az elkövetőket már megtalálta, erről nyomozóhatósági végzés is született, de a rendőrségi nyomozás még nem fejeződött be.

Kapcsolódó cikk:

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.