Lépjen kapcsolatba velünk

Borongós idő mellett gyenge esőre is lehet számítani szerdán – videó

Borongós idő mellett gyenge esőre is lehet számítani szerdán – videó

Ez a cikk több, mint 2 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A folyatásban sem változik az alapvető légköri helyzet: az északkelet-európai magasnyomás, illetve a tőlünk délnyugatra örvénylő mediterrán ciklonok együttesen időjárásunkat -derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Ma a legtöbb helyen megszűnik a köd, a rétegfelhőzet az északkeleti megyékben zsugorodik. Ugyanakkor délnyugat felől mediterrán ciklon vastagodó felhőzete húzódik fölénk, az időszak alatt így az ország nagy részén erősen felhős, vagy borult, párás idő várható. Ez alól egyedül az északkeleti, keleti megyék jelentenek kivételt, arrafelé inkább csak a fátyolfelhőzet növekszik meg. Ma éjfélig legfeljebb szitálás fordulhat elő, majd a hajnali óráktól dél felől gyenge esőre is lehet számítani, amely az Alpokalja felé haladva egyre inkább havas esőbe, a hegyekben (főleg Soproni- és Kőszegi-hegység) gyenge havazásba vált. A keleties szelet ma a Dunántúlon kísérhetik élénk lökések, éjszakára mérséklődik a légmozgás, majd az északkeletire forduló szél csak néhol élénkülhet meg.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +3 fok között alakul, de a vékonyabb felhőzettel borított északkeleti fagyzugos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 3 és 8 fok között alakul.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hogyan vásárolja meg a karácsonyi ajándékokat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.