Lépjen kapcsolatba velünk

Új focipálya épült a Felsővárosban, de gondok vannak vele

Új focipálya épült a Felsővárosban, de gondok vannak vele

Ez a cikk több, mint 3 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nincs világítás és az építési törmeléket sem szállították el a munka végén.

Az új műfüves pálya Felsővárosi Sporttelepen, a már meglévő mellett került kialakításra. A beruházás hiányosságairól az Egri Ügyek számolt be. Cikkükben azt írták: a hónapokkal ezelőtt elkészült pálya világítása nem működik, illetve az elvégzett munka után a levonuló vállalkozás nem szállította el a törmeléket, kimaradt építési anyagokat.

A pálya állapota (Fotó: Egri ügyek)

Hozzátették, hogy mivel a pálya közpénzből épült, így az illetékeseknek kérdéseket küldtek:

– Ki volt a pálya felújításának a megrendelője és ki a vállalkozó, aki ezt a beruházást végrehajtotta?

– Ki igazolta le a beruházás elkészültét, valamint ki fizetett a beruházásért?

– Az építési törmelékek miért nem kerültek elszállításra, valamint igazak-e azok a hírek, hogy az új műfüves pálya körül nem működik a világítás a beruházás óta?

Ott maradt a törmelék (Fotó: Egri Ügyek)

Fontos körülmény lehet, hogy bő egy évvel ezelőtt pattant ki egy botrány az Eger Sport Egyesület illetve az Eger Labdarúgó Sport Kft. körül. 2021. október 22-i napi határidővel felmondta az Egri Városi Sportiskola azt a megállapodást, amiben az Eger Labdarúgó Sport Kft-nek (azon belül pedig az egri focistáknak, az ESE-nek) korábban pályahasználatot biztosított pályákra, öltözőkre, ingatlanokra. Akkor a DVTK-val történő egyeztetések után elcsendesedtek az indulatok, úgy tűnt, hogy az új ESE új vezetése viszi tovább a „boltot”. Fontos részlet, hogy az Eger Labdarúgó Sport Kft. a DVTK-hoz van „bekötve”, így jórészt Diósgyőrből irányítják az egri labdarúgást, az ügyvezető Farkas Balázs, a klubigazgató pedig Vitányi László – emlékeztet a cikk.

(A nyitókép illusztráció.)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL