Lépjen kapcsolatba velünk

Vasárnap lép életbe a MÁV-START és a Volánbusz új menetrendje

D2I6313

Vasárnap lép életbe a MÁV-START és a Volánbusz új menetrendje

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje december 11-én, vasárnap lép hatályba.

A menetrendváltás előtt egy hónappal közzétette a közlekedési társaság az új menetrendeket, azonban időközben az újonnan alakult Építési és Közlekedési Minisztérium vette át az állami közösségi közlekedés, így a vállalatcsoport feletti tulajdonosi jogkörgyakorlást is. A megrendelő minisztérium a vállalatcsoport vezetőivel egyeztetett, mely során a menetrendváltásról is fontos döntések születtek. A MÁV-START menetrendje a korábban meghirdetett szerint lép életbe, azonban a minisztérium a MÁV-Volán-csoporttal közösen folyamatosan felülvizsgálja, hogy a gazdaságfejlesztési célokhoz és a társadalmi igényekhez igazítsák a vonatok közlekedését.

Az előzetes számítások alapján az idén akár a 131 milliót is elérheti a MÁV-START járatain utazók száma, ebből 43 millióan a budapesti elővárosban, 22 millióan a regionális vonalon választották a vasutat. A járványhelyzet okozta 20-30 százalékos visszaesést követően az utasszámok már közelítenek a 2019-es adatakhoz, a távolsági forgalomban utazók száma már meg is haladja a két évvel ezelőtti szintet. A Volánbusz pedig 530 milliós utasszámot vár az idei évre.

A jövő évben akár 700 millió utas közösségi közlekedéséről kell gondoskodni, ezért az új menetrend a korábbiaknál is utasközpontúbb szemléletet  hordoz, és kihasználja a legújabb fejlesztéseket, valamint a MÁV-Volán-csoport integrációjának előnyeit. A közösségi közlekedés versenyképességének egyéni közlekedéssel szembeni javítása érdekében az utazási szokásokhoz még jobban igazodó, összehangolt vasúti és buszos menetrendek teszik vonzóbbá, szerethetőbbé a vonattal, busszal utazást.

Autóbusz pályaudvar - Volánbusz
Autóbusz pályaudvar – Volánbusz

A menetrendváltáskor a MÁV-START menetrendje a korábban meghirdetett szerint lép életbe, amelyről az utasok a www.mav.hu/ujmenetrend weboldalon már az elmúlt egy hónapban tájékozódhattak. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a gazdaságfejlesztési irányokhoz, beruházásokhoz és a társadalmi igényekhez igazítja a vonatok közlekedését, ezért a menetrendet fokozatosan felülvizsgálja.

A Volánbusz a megrendelő Építési és Közlekedési Minisztérium elvárásához igazodva arra törekszik, hogy lehetőség szerint a minden érintett számára legkedvezőbb megoldásokat dolgozza ki. Az utasok és megrendelők visszajelzése nagyon fontos a társaság számára, ezért minden esetben megvizsgálja a menetrendekkel vagy a menetrendi módosításokkal kapcsolatos észrevételeket.

Az új vasúti menetrendről részletes tálékoztatás már elérhető a www.mav.hu/ujmenetrend oldalon, a MÁV honlapján pedig a Belföldi utazás/menetrendek/közforgalmú menetrendek menüpontbólA vasúttársaság vonalankénti menetrendje kereshető az ELVIRÁ-ban és a MÁV applikációban (december 11-i vagy azutáni utazási napot kiválasztva).

Volánbusz részletes menetrendje a busztársaság honlapján böngészhető.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL