Lépjen kapcsolatba velünk

Városszerte emelkednek a parkolási díjak

180211 parkolas parkolo auto egeszseghaz utca

Városszerte emelkednek a parkolási díjak

Ez a cikk több, mint 2 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger mindhárom, állandó parkolási övezetében emelkednek 2023. január 1-től a díjak. Az árváltozásból a Szépasszonyvölgy egész területét magába foglaló idény jellegű parkoló és a havi, illetve az éves bérlet sem marad ki.

A Mirkóczki Ádám polgármester nevével fémjelzett, a parkolódíjak emelését célzó javaslatot még októberben tárgyalta a város képviselő testülete. Mint emlékezetes, a polgármester a saját előterjesztését a közgyűlés összehívását megelőzően azzal az indokkal vonta vissza, hogy az abban szereplő áremelést az EVAT Zrt. parkolási divíziója a megkérdezése nélkül dolgozta ki. A kérdést Komlósi Csaba (független) A Városért frakcióvezetője beterjesztése alapján mégis napirendre vette, megtárgyalta és elfogadta a grémium.

Mirkóczki Ádám eredeti szándéka szerint a parkolódíjak emelése – a város iparűzési adóbevételével együtt- nyújt fedezetet az egriek számára 2023-ban is mindössze ezer forintba kerülő éves tömegközlekedési bérlet költségeire.

A közgyűlés döntése alapján a parkolódíjak és bérletek árának 2023. január 1-től érvénybe lépő változását az EVAT Zrt. tette közzé a honlapján. Ennek megfelelően az

I. övezetben 480,- Ft/óra,

II. övezetben 360,- Ft/óra,

III. övezetben 320,- Ft/óra; illetve 1.000,- Ft/nap

díjjal számolhatnak az autósok. A Szépasszony völgy egész területe idény jellegű parkolónak számít, itt május 1. és szeptember 30. között 300,- Ft/óra áron parkolhatnak a személygépjárművek.

A parkoló bérletek ára 2023. január 1-től

I. övezetben 13.500,-Ft/hó, illetve 141.750,-Ft/év,

II. övezetben 7.200,-Ft/hó, illetve 75.600,-Ft/év,

III. övezetben 4.800,-Ft/hó, illetve 50.400,-Ft/év.

Az egyes parkolóövezetek pontos meghatározását az EVAT Zrt. honlapja tartalmazza.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.