Lépjen kapcsolatba velünk

140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv

Telefonkönyv

140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv

Ez a cikk több, mint 3 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hírközlési cégeknek 2022 óta nem kötelező könyv vagy bármilyen más adathordozó formájában megjeleníteniük az előfizetőik adatait, ezzel 140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv. A Magyar Telekom tavaly kinyomtatott példányai voltak az utolsók, amelyek közül egyet a Postamúzeum részére ajánlott fel a vállalat.

A Magyar Telekom az MTI-nek szerdán küldött közleménye szerint a telefonkönyv megszűnésének hátterében a csökkenő fogyasztói igények állnak, illetve a digitalizáció térnyerése. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) piackutatása alapján 2017-ben még közel 60 ezer telefonkönyvet nyomtattak, 2020-ban azonban már 17 ezernél is kevesebbet, és felére esett vissza a fogyasztók által átvett névjegyzékek száma. Ennél is meredekebben zuhant az elektronikus adathordozón (CD-n) terjesztett telefonkönyvek száma, 31 ezerről mindössze 2500-ra, ami 92 százalékos csökkenés – írták.

A változás az iparágon belül már korábban érzékelhető volt, ugyanis az elmúlt évtizedekben, a digitalizáció térhódításával a nyomtatott és CD-n tárolt telefonkönyvet kiegészítették az online elérhető adatbázisok. Ezek mellett a jövőben az egyetemes tudakozó (11800-as számon) továbbra is a lakosság rendelkezésére áll, a Magyar Telekom hálózatából pedig a tudakozó a 11818-as számon érhető el.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.