Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Ákos, Bátor

Sötét
Fény

Sajtóhírek szerint Magyarország HIMARS-okat készül vásárolni

Himars

Sajtóhírek szerint Magyarország HIMARS-okat készül vásárolni

Ez a cikk több, mint 3 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A régió szinte összes országának van hasonló eszköze – jegyzi meg a Mandiner.

Szabad Európa úgy értesült, hogy Magyarország HIMARS-ok beszerzését tervezi, állításuk szerint nem először merült fel, hogy az Ukrajnában is bevált eszközöket szerezzenek be. Az amerikai rakétatüzérségi rendszer beszerzéséről még információik szerint nincs végleges döntés a Honvédelmi Minisztériumnál, ám a NATO keleti szárnyának országai már rendelkeznek HIMARS-szal, vagy szerződésük van annak beszerzésére és szállítására.

Románia 54 darab HIMARS megvásárlására van szerződése, a lap úgy tudja, hogy Magyarországnak körülbelül fele ekkora mennyiség lenne elegendő. Arról, hogy mennyibe is kerül egy ilyen eszköz beszerzése, nincs információ, ugyanis sok függ attól, hogy az Egyesült Államoknak mikorra kell leszállítania. 

A Szabad Európa szerint keleti szomszédunk az első 18 darabért másfélmilliárd dollárt fizethetett, míg Észtország hat HIMARS-ért 500 millió dollárt adhatott.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.