Lépjen kapcsolatba velünk

Nyomorultnak nevezte az egri polgármester a közgyűlés két tagját – videó

Nyomorultnak nevezte az egri polgármester a közgyűlés két tagját – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hétfői hírműsorában a Hír TV is foglalkozott azzal a nagy port kavart témával, mely pénteken járta be az egri közéletet. Mirkóczki Ádám polgármester nyomorultnak nevezte egy Facebook posztjában a helyi közgyűlés két tagját. Az érintettek értetlenül állnak az eset előtt, hiszen ilyen trágárságra az elmúlt évtizedekben nem volt példa.

Az egri polgármesterként egy múlt pénteki Facebook-posztjában nyomorultnak nevezte Oroján Sándort, az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét és Keresztes Zoltánt, a közgyűlés egy másik tagját. A témával kapcsolatban a Hír TV stábja is forgatott Egerben, akiknek nyilatkozott Oroján Sándor.

Mirkóczki zavarja, hogy a képviselők azt a munkát végzik, amiért megválasztották őket Egerben a legfontosabb téma most az elkerülő útnak a kérdése, vagyis hogy az életünket több évtizedre meghatározó városi főút az merre haladjon a jövőben. Mi azt gondoljuk, hogy Egerben az egrieknek kell megmondani azt, hogy az elkerülő út az merre menjen, és a végsőkig kitartunk egy úgynevezett külső nyomvonal mellett, ahelyett, hogy elfogadnánk a polgármester és sok mások által javasolt belső vagy hibridnek nevezett versenynyomvonalat

-fogalmazott a frakcióvezető. a Hír TV-nek.

Hozzátette azt is korábban is voltak heves viták a másképp gondolkodó politikusok között, de ilyen mértékű tiszteletlenségre még nem volt példa.

Eger rendszerváltozást követő politikatörténetében nem történt még olyan, hogy az egyik megválasztott képviselő a másikat nyomorultnak nevezte volna. Azt gondolom, hogy ez talán a mélypontja, és remélem, hogy innen nincsen lentebb, hogy Eger megválasztott polgármestere, Mirkóczki Ádám két képviselőtársunkat is nyomorult jelzővel illetett

-hangsúlyozta Kovács Cs. Tamás képviselő.

Arról is szó volt, ha a polgármester hatékonyabban végezné a munkáját, talán nem kellett volna bezárni Katona téri parkolóházat.

A Hír TV stábja a piacon is forgatott, ahol arról kérdezték volna a piaci eladókat, milyen hatással van a piacra a nemrégiben bezárt parkolóház esete, ám többen is azt mondták, hogy nem szeretnének beszélni ezzel kapcsolatban, mert korábban azt mondták nekik, hogy aki beszél, az viszont pórul járhat.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL