Lépjen kapcsolatba velünk

Békepárti határozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Fidesz és a KDNP

ÁDER János

Békepárti határozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Fidesz és a KDNP

Ez a cikk több, mint 3 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Fidesz és a KDNP a háború kitörése óta elkötelezett a béke iránt, ezért egy olyan határozatot nyújtott be az Országgyűlés elé, ami leszögezi, hogy Magyarországot senki sem sodorhatja bele a háborúba – jelentette be online sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár.

A fideszes politikus hangsúlyozta, a békepárti határozatban megszilárdítják elköteleződésüket a béke mellett, elítélik Oroszország katonai agresszióját, és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemhez. Hozzátette, ugyanakkor ellenzik azokat a brüsszeli szankciókat, amelyek az energiaszektort sújtják, egyben megerősítik, hogy a fegyverszállítások helyett azonnali béketárgyalásokra van szükség.

Zsigó Róbert kiemelte, a békepárti határozat célja az is, hogy felhívják a figyelmet a kárpátaljai magyarság kiszolgáltatottságára, egyben kérik, hogy a kormány továbbra is nyújtson humanitárius segítséget Ukrajna számára.

A politikus hangsúlyozta, Magyarország továbbra is ellenáll minden olyan külső vagy belső nyomásnak, amely a háború felé tolná. Hozzátette, a dollárbaloldal nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, nem támogatják a békepárti nyilatkozatot. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc pártja sajtótájékoztatón jelezte, nem írják alá, nem támogatják a békepárti határozatot.

Zsigó Róbert kiemelte, ezen nem lepődnek meg, hiszen a dollárbaloldal a háború kitörése óta a háború pártján áll, és a mai napig fegyvereket és előerőt küldenének a frontra. Hozzátette, ezt támasztják alá nyilatkozataik, és az is, hogy minden ezzel kapcsolatos brüsszeli állásfoglalást megszavaznak az Európai Parlamentben.

A fideszes politikus hangsúlyozta, teszi ezt úgy a dollárbaloldal, hogy a 2022-es országgyűlési választáson az emberek világosan döntöttek, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból. A Fidesz és a KDNP továbbra sem fogja hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba – közölte.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.