Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Mátyás

Sötét
Fény

Egyedülálló applikációval rukkolt elő az egri zenesuli

170925 farkas ferenc zeneiskola

Egyedülálló applikációval rukkolt elő az egri zenesuli

Ez a cikk több, mint 2 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

EFFZ – az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola mobilalkalmazása ezen a néven érhető el az App Store és a Google Play áruházakban. Magyarországon egyáltalán nincs másik művészetoktatási intézménynek hasonló, és ez igaz a podcastükre és a szolfézs applikációjukra is!

– Mindent beletettünk ebbe az applikációba, amire büszkék vagyunk az elmúlt évek fejlesztései közül – mondta el az Eger Hírek kérdésére Gulyás László, a zeneiskola igazgatója. Hozzátette, hogy nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is fontos információk érhetőek el az alkalmazáson keresztül.

Információk láthatóak a tanszakokról, a felvételihez kapcsolódóan, hogy kik tanítanak, mit tanítanak, sőt még térkép is van útvonaltervezéséhez.

Az alkalmazáson keresztül elérhetőek az egri zenesuli közösségi oldalai: Facebook, Instagram, Twitter; emellett a Youtube-csatornájuk, valamint a Spotify és az Apple Music streming-oldalaik.

Utóbbi csatornákon keresztül a podcast műsoruk is elérhető, hallgatható, amelynek keretében érdekes témákat boncolgatnak a zeneiskola növendékei: milyen szempontok alapján érdemes hangszert választani, mit lehet tenni a lámpaláz leküzdéséért stb.

Podcast-sorozatot indítottak a zeneiskolás gyerekek

Gyakorlásra is kiváló: bárki beállíthatja a nehézségi fokozatot, és máris indulhat az otthoni szolfézs óra az applikáció segítségével.

És az EFFZ app-ban elérhető az a népzenei album is, amelyet az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola nemrég jelentetett meg a digitális platformokon.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.