Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények.
A nagypénteki szertartás, az úgynevezett csonka mise három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.
Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét. A szentbeszéd és a hívek könyörgése után következik a kereszt előtti hódolat: a hívek megcsókolják a feszületet és térdet hajtanak előtte. A szertartás a miatyánk és az Isten báránya elmondása után az áldozással fejeződik be.
A templomokban délután keresztútjárást tartanak. „A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját” és biztosítja a hívőket arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó, a szeretet győzedelmeskedik a gonosz, a gyűlölet felett.
Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjtöt kér a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek legfeljebb háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel fejezik ki szeretetüket Jézus iránt.

Az Egri Bazilikában ünnepélyes érseki szertartásokkal készülnek Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának megemlékezésére.
Nagypéntek Nagypénteki élő keresztút Egerben április 3. 19:30
Minden szertartást élőben közvetít a Szent István Rádió.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














