Lépjen kapcsolatba velünk

Felhős lesz a vasárnap, de fázni nem fogunk – videó

Felhős lesz a vasárnap, de fázni nem fogunk – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Fátyolfelhőzet és eső lesz a jellemző vasárnap, igaz az utóbbi csak késő délutántól, estétől. Hétfőn aztán nagyon szelesre fordul az idő – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Lassan szakadozik, csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik. Estig elszórtan lehet eső, zápor, néhol zivatar. Éjszakára a legtöbb helyen kiderül az ég, kisebb körzetekben – főként északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon – lehet több felhő, ahol még további záporok is előfordulhatnak. Hajnaltól nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami vasárnap délelőtt a Dunántúlon, később keleten is megvastagszik, késő este már mindenütt borult lesz az ég. Estétől nyugat felől egyre többfelé újra elered az eső. Ma az északnyugati, nyugati, holnap a déli, délnyugati szelet kísérik sokfelé élénk, néhol erős lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 15, 20 fok között valószínű.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL