Lépjen kapcsolatba velünk

Nyitrai Zsolt: a kormány párbeszédet folytat az autizmussal élőket képviselő szervezetekkel – videó

Nyitrai Zsolt: a kormány párbeszédet folytat az autizmussal élőket képviselő szervezetekkel – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A magyar kormány folyamatosan párbeszédet folytat az autizmussal élőket képviselő szervezetekkel – emelte ki Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap, az autizmus világnapján.

Azt írta, ezen a területen különösen érvényesül a „Semmit rólunk, nélkülünk!” elve.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy az autizmus ügye Magyarországon több mint 100 ezer embert érint, a nemzetközi előfordulási gyakorisági adatok szerint ma már minden 68. gyermek autista.

Kiemelte: vasárnap van az autizmus világnapja, amely a felismerés, a megértés és az elfogadás fontosságára irányítja a figyelmet.

Nyitrai Zsolt a bejegyzése mellett egy videót is megosztott. A kormány megbízásából készült felvételen elhangzik, hogy az autizmussal élők sokszínűek, akik más utakon, gondolkodásmóddal ismerik meg a világot. Az Autisták Országos Szövetsége több mint három évtizede dolgozik azon, hogy biztonságos jövőképet nyújtson az autizmussal érintett embereknek és családjaiknak. A kormány köszönti az autizmussal élőket és köszöni a szövetség lelkiismeretes munkáját – hangzik el a videóban.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL