Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Botond, Mózes

Sötét
Fény

Folytatódik a Nagy-Eged hegyi remetekápolna feltárása

Kepernyofoto 2022 06 21 9.06.24 1536x964

Folytatódik a Nagy-Eged hegyi remetekápolna feltárása

Ez a cikk több, mint 2 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Nagy-Eged hegyi remetekápolna kutatása civil kezdeményezésre indult 2020 februárjában, azóta a Dobó István Vármúzeum önkéntesekkel, lokálpatrióta lakosokkal, helytörténészekkel folytatta a 18. századi kápolna kutatását.

Ennek nyomán nem csupán az egykori templom helyét ismerjük, hanem körvonalazódott annak kiterjedése és alaprajza is. A kápolna tárgyi hagyatékából a tavalyi Múzeumok Éjszakáján az érdeklődők egy kiállítást, és ahhoz kapcsolódó előadásokat hallgathattak meg, informatív posztereket tekinthettek meg és a remetekápolna romjaihoz vezetett túrán is részt vehettek.

Múzeumok Éjszakája – A Nagy-Eged egykori kápolnájával ismerkedhettek meg Eger hegyének látogatói

E hagyományt folytatva idén június 2-án ismét kiállítást nyitnak a kápolnához köthető, legújabban felfedezett műtárgyak és leletek együtteséből a Dobó István Vármúzeum frissen átadott déli fogadóépületében. 2023. októberében konferenciát is szerveznek az egri várban a remetekápolna kutatásáról.

Május 15-től június 1-ig régészeti ásatást folytatnak a kápolna iránt elkötelezett önkéntesekkel és a múzeum közösségi régészeti programjának résztvevői segítségével. A feltárás során két kutatóárokkal fogják a kápolnát kutatni, céluk megtalálni az eredeti falakat, és fényt deríteni arra, hogy pontosan mikor épült. Az ásatás eredményeit június 4-én nyílt nap keretében meg lehet tekinteni a helyszínen, de a feltárás ideje alatt is szívesen látnak minden érdeklődőt.

Összességében a Nagy-Eged hegyi remetekápolna kutatása a közösségi régészet, a civil összefogás, a kulturális turizmus egy fontos példája lehet a jövőben, mely megannyi perspektívát rejt magában. Ennek egy következő, de annál fontosabb lépcsője lenne a május 15-én induló tervásatás.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.