Lépjen kapcsolatba velünk

A bérmálás szentségében részesültek a fiatalok pünkösdvasárnap az egri bazilikában

Bérmálás eger

A bérmálás szentségében részesültek a fiatalok pünkösdvasárnap az egri bazilikában

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Szentlélek eljövetelét ünnepeljük pünkösdkor, mely a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. Vasárnap az egri Bazilikában Ternyák Csaba érsek mutatott be szentmisét, amelyben kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.

Pünkösdkor három fontos eseményt ünneplünk: a Szentlélek eljövetelét, amit Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítását és az „egész világra kiterjedő missziós munka” kezdetét.

A szertartás kezdetén Valkó Viktor Eger város egyházközségi képviselőtestületei nevében köszöntötte a főpásztor. Csizmadia István, a Bazilika plébánosa bemutatta a főpásztornak a fiatalokat, akik felkészültek a bérmálás szentségének a fogadására – írta honlapján az Egri Főegyházmegye.

Ternyák Csaba érsek szentbeszéde elején azt mondta:

Várjuk,  kérjük a Szentlélek ajándékait ezekre a fiatalokra. Hozzátette: ha befogadjuk Jézus Krisztus békességét, aki kétszer is mondta, amikor megjelent zárta ajtók mögött apostolainak: „Békesség Nektek!”, ha béke van a szívünkben,  akkor  nyitott lélekkel vagyunk itt együtt, felelé tekintünk és várjuk, hogy a Szentlélek Úristen bennünket is töltsön el az erejével.

436_3118_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-05-28_11-45-54]

A főpásztor kiemelte: Jézus a feltámadása után már „mennyei ruhába” öltözött, más teste volt,  szellemi teste volt, amely egyszer majd miránk is vár a feltámadásunk után. Ez, hitünk egyik legfontosabb, legfőbb tanítása, hogy mi  hiszünk abban, hogy örök életre kaptunk  meghívást és ez az örök életre szóló meghívás,  ez megmutatkozik abban, hogy mi Jézus Krisztushoz tartozunk, az Ő Lelke árad ki ránk.

436_3137_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-05-28_11-46-51]

Ez a Lélek bennünket is hasonlóvá tesz hozzá. Akiknek ugyanaz a lelkük, hasonlóak egymáshoz. Mi Krisztushoz vagyunk mindannyian hasonlóak, akik már a keresztség szentségében úgymond „belé öltöztünk”, Jézus Krisztus követségében járunk, az ő életét folytatjuk.

Ternyák Csaba egri érsek a fiatalokhoz fordulva hangsúlyozta:

ma ugyanaz a Lélek árad ki rátok, aki az apostolokra kiáradt  az első a pünkösd napján, s bennük egy nagy változást hozott létre. Adná Isten, hogy bennetek is elinduljon ugyanez a változás, hogy egyre inkább megéreznétek azt, hogy ti Jézus Krisztushoz és az ő egyházához tartoztok! Annak vagytok élő kövei, építő kövei: Isten Lelke teszi, hogy mi egyház vagyunk.  Krisztus titokzatos teste, Krisztus titokzatos testének a tagjai, mert ugyanaz a Lélek itatott át bennünket.

Csodálatos dolog hozzá tartozni,  benne új erőforrásra lelni, egy olyan világban, amelyben sok békétlenség van. Ezért olyan fontos, hogy mi befogadjuk Krisztus békéjét, ez az a béke, amelyet a világ nem tud adni nekünk, csak egyedül Ő. Az Ő békéje, amely Lelek által belénk költözik.  Ma ezért imádkozunk, hogy a Szentlékek adományai bennünket is betöltsenek. Az érsek kiemelte: Isten arra hívott meg bennünket, hogy az ő gyermeki legyünk, azért vagyunk a gyermekei, mert a  saját Lelkét árasztotta ránk. Fogadjuk be mindannyian a Szentlelket!  – kérte szentbeszédében az érsek.

436_3160_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-05-28_11-48-45]

Ez követően egyenként a  bérmálkozók homlokára a krizmával rárajzolta a kereszt jelét. Ez örök jel az ember lelkén. Adja Isten, hogy át tudnánk élni mindannyian, így hitben, szeretetben, reményben Istengyermeki mivoltunkat.

Forrás: eger.egyhazmegye.hu, fotó: Vozáry Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyház kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL