Lépjen kapcsolatba velünk

Sakk világkupa: öt magyar, köztük az egri Gledura Benjámin is asztalhoz ül

Gledura

Sakk világkupa: öt magyar, köztük az egri Gledura Benjámin is asztalhoz ül

Ez a cikk több, mint 2 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szombaton rajtolt az idei – sorszáma szerint 10. – egyéni sakk világkupa az azeri fővárosban, Bakuban.

A nemzetközi sportági szövetség (FIDE) honlapjának tanúsága szerint a 206 fős férfi mezőnyben négyen kaptak helyet: Gledura Benjámin, Berkes Ferenc, Erdős Viktor és Nagy Gábor, míg a 103 játékost felvonultató női mezőnyben egyedül a vietnami születésű magyar nemzetközi nagymester, Hoang Thanh Trang próbálhat szerencsét.

Utóbbiaknál a legnagyobb név a világbajnoki címét e hét elején megvédő kínai Csü Ven-csün, míg a nyílt szekcióban az indulók között van a norvég Magnus Carlsen is, aki 2013-tól ült a vb-trónuson, az idei döntőt azonban nem vállalta.

A kétévente zajló, kieséses rendszerű viadal első három helyezettje indulhat majd a világbajnokjelöltek tornáján. A férfiaknál a lengyel Jan-Krzysztof Duda nyert a legutóbbi világkupán, 2021-ben Szocsiban, míg a nők szintén tavalyelőtti, első alkalommal kiírt hasonló versenyének győztese az orosz, de svájci színekben versenyző Alekszandra Kosztyenyuk volt.

A női bronzmeccset és döntőt augusztus 23-án rendezik, az augusztus 26-án a férfi fináléval záruló bakui vk teljes össznyereményalapja minden korábbinál magasabb, 2,5 millió dollár.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hogyan vásárolja meg a karácsonyi ajándékokat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.