Ma, október 4-én van az állatok világnapja. Ezen a napon már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet.
Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Háziállataink jólétéről mi magunk tudunk gondoskodni, azonban a vadon élő veszélyeztetett fajok megóvásában is kivehetjük részünket.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!