Lépjen kapcsolatba velünk

Dr. Pajtók Gábor: Abban, hogy Egernek 5 milliárd forintot vissza kell fizetnie, nem kerülhető meg Mirkóczki Ádám felelőssége

Dr. Pajtók Gábor

Dr. Pajtók Gábor: Abban, hogy Egernek 5 milliárd forintot vissza kell fizetnie, nem kerülhető meg Mirkóczki Ádám felelőssége

Ez a cikk több, mint 2 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger és térsége országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán reagált arra a hírre, hogy Egernek 30 napja van arra, hogy a Modern Városok Program keretében elnyert, de azóta fel nem használt pénzeket visszafizesse a központi költségvetésbe. 

Mint arról korábban írtunk, az Eger által a Modern Városok Program keretében elnyert 39 milliárd forintból közel 5 milliárdot kell, hogy visszafizessen a város. A Modern Városok Programot a kormány indoklásaként a megváltozott gazdasági helyzet miatt szünteti meg. Ez arra kötelezi az érintett településeket, köztük Egert is, hogy azokat az összegeket, amelyeket ugyan megkaptak előlegként, de 2015 óta, vagyis a program fennállása óta nem tudták elkölteni, fizessék vissza az államnak.

Ebből a pénzből épült volna meg az intermodális csomópont a vasútállomásnál, vagy folytatódott volna a vár felújítása, mely projektek így egy ideig biztosan parkolópályára kerülnek.

Hogy ez így alakulhatott, abban még az ellenzéki pártok szerint is elévülhetetlen felelőssége van a Mirkóczki-féle „dilettáns” városvezetésnek.

Nagy a baj! Közel 5 milliárd forintot kell visszafizetnie Egernek a városvezetés teszetoszasága miatt

A hidegzuhanyként érkező hír kapcsán dr. Pajtók Gábor országgyűlési képvielő is szót emelt közösségi oldalán, aki szintén arra szintén emlékeztetett, hogy az 5 milliárd forint visszafizetésében nem kerülhető meg Mirkóczki Ádám felelőssége!

Jól mutatja ezt, hogy a több mint 23 éve működő Bitskey Uszoda felújítását célzó felmérési dokumentáció és döntés előkészítő tanulmány elkészítésére az elmúlt 4 év alatt nem született megállapodás.

– emelte ki, majd hozzátette: – Magam részéről mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Eger a legkisebb érdeksérelmet szenvedje el a kialakult helyzetben.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.