Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Nóra, Lili

Sötét
Fény

Minden eddiginél színesebb programsorozattal jön az Eger Advent

A4

Minden eddiginél színesebb programsorozattal jön az Eger Advent

Ez a cikk több, mint 1 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Soltészné Tarnai Éva, az Ostoros Családi Pincészet ügyvezetője, Mirkóczki Ádám polgármester, Eged István Renátó, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezető igazgatója és Berényi Tamás főszervező árult el részleteket városunk legnagyobb érdeklődésre számott tartó eseményéről, az Eger Adventről.

Mirkóczki Ádám polgármester elmondta, hogy a nehéz évek után önmagában is egy sikertörténetnek nevezhető az, hogy az Eger Advent idén stabil anyagi háttérrel kerülhetett megszervezésre, ugyanis a nyári hónapokban azt még nem lehetett tudni, hogy milyen anyagi hátteret tudtak biztosítani a rendezvénynek. Kiemelte, hogy a mintegy 53 millió forint önkormányzati támogatással idén a tavalyi összeg dupláját fordítják a rendezvényre. A polgármester kiemelte: – Eger az Eger Advent nélkül nem lenne Eger.

Eger Advent sajtótájékoztató. (Balról jobbra) Eged Renátó, Mirkóczki Ádám, Soltészné Tarnai Éva, Berényi Tamás.

Hozzátette, nagy dolognak tartja, hogy a tavalyi évben is Eger volt a leglátogatottabb adventi rendezvény Magyarországon és bízik benne, hogy ez 2023-ban is így lesz. Elmondta továbbá azt is, hogy a mai naptól már elérhető az Eger Advent honlapja, ahol a részletes programok is megtalálhatóak. Örömét fejezte ki továbbá azzal kapcsolatban, hogy idén minden korosztály számára színes programokkal készültek a szervezők. Az idei rendezvényen is megvásárolható lesz az adventi bögre, ami a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is jótékonysági célt szolgál majd.

Idén a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság Család és Gyermekjóléti Központ iskolai szociális segítőinek valamint az Alapszolgáltatási Csoportok családsegítőinek javaslatára hátrányos helyzetű általános iskolások nyári táborozására fordítják a bögrékből származó bevételt.

Mirkóczki Ádám reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy idén rekordot dönthet a rendezvény a bögre eladásokat illetően, ugyanis kiemelten fontos ügynek tartja a kezdeményezést.

Eged István Renátó, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy bár az esemény volumenéhez képest kisebb feladatokkal, de annál nagyobb lelkesedéssel vesznek részt az Eger Advent programsorozat lebonyolítotásában. Az előkészületekkel kapcsolatban két fontosabb munkálatot emelt ki. Az egyik leglátványosabb volt a város fenyőfájának szerdai felállítása, ami idén Maklárról érkezett. A részletekkel kapcsolatban kifejtette, hogy a fát műszeres vizsgálatnak vetették alá, mely során egy szekember megerősítette, hogy az teljesen biztonságos. Megköszönte továbbá a Dynamic út Kft. támogatását is, akik a fa behozatalában segítettek, illetve elárulta azt is, hogy a jövő hét végéig a fa díszitése is megtörténik majd.

A másik leglátványosabb munka a cég részéről az ünnepi díszvilágítás felhelyezése. Ezzel kapcsolatban az ügyvezető kiemelte, hogy munkatársai gőzerővel dolgoznak a fények kihelyezésén, melyek az ősz folyamán egy külső szakértő bevonásával felújításra kerültek. Hozzátette, hogy az Agria Film Kft-vel való szorosabb együttműködésnek köszönhetően idén a faházak gondozása és szállítása, valamint a rendezvény takarítása már szintén a Városgondozás Eger Kft. feladatai közé tartozik – tette hozzá Eged István Renátó.

Soltészné Tarnai Éva, az Ostoros Családi Pincészet ügyvezetője elmondta: fontosnak tartják, hogy nagyborászatként az Eger Adventen is meg tudják mutatni magukat. A rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a kiváló egri borászatok télen is megmutassák termékeiket, beleértve a minőségi forralt borokat is. A Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének elnökeként azt hangsúlyozta, hogy az idén első alkalommal megrendezésre kerülő adventi pincetúrán a kiváló borok mellett forralt borokat is kóstolhatnak majd az érdeklődők. A túra ideje alatt négy helyszínen kézműves foglalkozás is lesz a gyerekeknek, hogy a családok is kedvet kapjanak a Szépasszonyvölgy téli arcának megismeréséhez.

Berényi Tamás főszervező elmondta, hogy az idei Eger Advent egy kifejezetten színvonalas rendezvény lesz. Az új eszközbeszerzésekkel kapcsolatban kifejtette, hogy egy teljesen új, életnagyságú Betlehem szoborcsoport készül majd a Minorita templom előtt. A rendezvény egy 7 plusz 3 napos rendezvénnyel egészül majd ki, melynek keretein belül lesz majd a szilveszteri buli is a Dobó téren, melynek részleteit később tárják majd a nyilvánosság elé. Berényi Tamás elmondta továbbá, hogy a karácsonyfa korai kihelyezésével kapcsolatban több kérdést is kapott, de mivel ez – mint fogalmazott – egy meglehetősen komplex rendezvény lesz, ezért csak most, a tér teljes beépítése előtt volt lehetőség a fa felállítására.

Berényi Tamás az idei Eger Advent bögrével

A programokkal kapcsolatban elhangzott, hogy idén is lesz Jégpalota a Városháza üvegtermében a gyerekeknek, akik különféle programokon vehetnek majd részt. Lesznek például kézműves foglalkozások és filmvetítések is.

Újdonság lesz idén egy új, látványos fényinstalláció a Dobó téren, de lesznek új világítótestek is, és egy társalgó, amit hütte hangulatban rendeznek be. Újdonság lesz továbbá az Eger Advent papírpohár, és az egyéb logózott termékek is, mint például az eseményre készült sapka.

A programsorozatot az Egri Forralt Bor Napok zárja majd.

A részletes programokat az egeradvent.hu weboldalon találhatják meg.

PROGRAMOK – Dobó tér

November 25. szombat

17.00   A VÁROSI DÍSZKIVILÁGÍTÁS ÜNNEPÉLYES FELKAPCSOLÁSA ÉS AZ EGER ADVENT 2023 MEGNYITÁSA

Ünnepi beszédet mond:  

Eger MJV Önkormányzatának delegáltja

Berényi Tamás, főszervező

18.00   Malek Andi Soulistic

November 26. vasárnap

18.00   Szabó Család

December 1. péntek

18.00   Jaja

19.30   Bon bon

21.00   Andörkaver

hangulatfelelős: Hütter

December 2. szombat    

10.00-20.00 Fradi kamion – Gárdonyi tér

10.30   Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncertje

18.00   Aleva Zsófia

19.30   Gallusz Niki & Club 54

hangulatfelelős: Hütter   

December 3. vasárnap

10.00-20.00 Fradi kamion – Gárdonyi tér

16.00   I.ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

Köszöntőt mond és gyertyát gyújt: Biros Péter, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Egri Vízilabda Klub szakmai igazgatója 

Az Önkormányzatot képviseli: dr. Bánhidy Péter

Az adventi koszorút megáldja: Csizmadia István, bazilikai plébános 

Adventi gondolatok és a koszorú megáldása a történelmi egyházak képviselőitől: Tóth Imre, az Egri Református Gyülekezet lelkésze, Aklan Béla Sándor, Evangélikus Lelkészi Hivatal lelkésze

Közreműködik: Babócsai Réka és Tóth Levente színművészek

17.00   Magyar Balázs akusztik

19.00   Zséda adventi koncertje 

December 6. szerda

16.30 Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum énekkara    

17.00​ Télkopácsolók – interaktív játék a Babszem Jankó Gyermekszínház előadásában

17.30​ Érkezik a Mikulás

December 7. csütörtök

16.00​ Egri Kertvárosi Óvoda Epreskert utcai Tagóvoda fellépése

17.00​MoodGarden

18.00 ​FP Dance Fitness Adventi Show

December 8. péntek      

18.00 ​Monacustic ​        ​

19.00 ​Simple Acoustic

21.00​ Lantos Gábor – Elvis Amerikája

hangulatfelelős: Hütter

December 9. szombat    

10.30   Farkasházi Réka és a Tintanyúl

18.00   Nyikes Linda és Báder Miklós

20.00   Hauber Zsolt x Bonanza Banzai

hangulatfelelős: Hütter      

December 10. vasárnap 

16.00   II.ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS 

Köszöntőt mond: Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ igazgatója

Áldást mond és gyertyát gyújt: Tóth Imre, az Egri Református Gyülekezet lelkésze

Az Önkormányzatot képviseli: Farkas Attila alpolgármester

Közreműködik: Babócsai Réka és Nagy Barbara színművészek

17.00   Strong Threesome Band

19.00   Szekeres Adrien karácsonyi koncertje     

December 14. csütörtök 

16.00​ Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum énekkara

16.10​ Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum énekkara

16.40​ Egri Dobó István Gimnázium énekkara

17.00​ Nagy Tini – akusztikus karácsonyi koncert

18.00 ​FP Dance Fitness Adventi Show

December 15. péntek  

15.30​ Szent Imre Katolikus Általános iskola és Jó Pásztor Óvoda fellépése

16.00​ Egri Kertvárosi Óvoda fellépése

17.00​ Balassi Bálint Általános Iskola diákjainak fellépése ​

19.00Falusi Mariann & Sárik Péter trió

21.00Krisz Rudi

hangulatfelelős: Kicsi G

December 16. szombat 

18.30   The Feelgood Acoustic

20.00   D’allors

hangulatfelelős: Hütter

December 17. vasárnap

16.00 ​III.ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS 

Köszöntőt mond: Vasné Ignácz Katalin, az Egri Borbarát Hölgyek elnöke

Áldást mond és gyertyát gyújt: Aklan Béla Sándor, Evangélikus Lelkészi Hivatal lelkésze

Az Önkormányzatot képviseli: Minczér Gábor alpolgármester

önkormányzati képviselők

Közreműködik: Babócsai Réka és Tóth Levente színművészek

17.30​ Érseki Fiúkórus

19.00Rakonczai Imre

December 22. péntek     

18.30​ Cabaret Band

20.30Szabó Attila és Barátai

hangulatfelelős: Hütter   

December 23. szombat 

15.30   Gyuris Luca

17.00 ​IV.ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS 

Köszöntőt mond: Mirkóczki Ádám polgármester

Áldást mond és gyertyát gyújt: Dr. Ternyák Csaba egri érsek

Közreműködik: Babócsai Réka és Tóth Levente színművészek​

17.30​ Gyuris Luca

19.00Agárdi Szilvia akusztikus estje, zongorakísérettel

Fotók: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.