Eger és térsége országgyűlési képviselője a Kossuth Rádiónak adott interújában több minden más mellett az idei év egri fejlesztési terveiről is beszélt.
A részletekkel kapcsolatban kifejtette, hogy ezek a beruházások érintik az egészségügyet, példaként említve az egri Markhot Ferenc Kórházat, amivel kapcsolatban tiszta fejlestési koncepcióval rendelkeznek. Érintheti továbbá a Heves Vármegyei Kormányhivatalt is, hiszen – mint emlékeztetett – még korábban döntöttek arról, hogy Egernek legyen egy új járási központja, ami számos hasznot fog hozni a városnak.
Mint elmondta,
bízik abban, hogy az intermodális csomópont kivitelezéséről is dönthet majd a kormányzat.
Hozzátette:
– Mindent megteszek annak érdekében, hogy a Modern Városok Programjának a lezárása kapcsán meg nem valósult, de a program elemeit képező beruházások tekintetében pozitív döntés szülessen, hiszen mind az intermodális csomópontnak a megvalósulása, a Bárány, illetve a Bitskey Aladár Uszodáknak a fenntartható működése elengedhetetlen beruházások Egerben.
Dr. Pajtók Gábor: Abban, hogy Egernek 5 milliárd forintot vissza kell fizetnie, nem kerülhető meg Mirkóczki Ádám felelőssége
A történelmi emlékhely az Egri vár és erődrendszernek a turisztikai célú fejlesztései nemcsak az egriek érdekeit szolgálják, hanem a vármegye, a régió és az egész ország érdekét is – tette hozzá dr. Pajtók Gábor.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














