Lépjen kapcsolatba velünk

Nemzetközi mérkőzésen hangolt az egri együttes a tavaszi folytatásra

Minajese1

Nemzetközi mérkőzésen hangolt az egri együttes a tavaszi folytatásra

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Gőzerővel készül a tavaszi folytatásra az Eger SE NB II-es női labdarúgó csapata. A keleti-csoportban dobogóért harcoló piros-kék lányok számára az NB I-es feljutás még nem szerepel a tervek között, legfeljebb csak a kívánságlistán van az élvonalbeli tagság. Hétvégén az ukrán FC Minaj együttesét látták vendégül.

A folyamatos fejlődés nyomon követhető, olyan csapat formálódik dr. Vitányi László irányítása mellett, amely később merészebb célokat tűzhet ki maga elé. A legutóbbi hétvégén nemzetközi mérkőzésen tesztelhették tudásukat a lányok, akik az ukrán másodosztályú – hasonló cipőben járó – FC Minaj együttesét látták vendégül a Felsővárosi Sporttelepen.

A küzdelmes találkozót a több helyzetet kidolgozó egriek 2-2-es félidőt követően 4-3-ra megnyerték. Góljaink közül kettőt szerzett a télen Szekszárdról érkezett Nagy Vivien, míg a további két találat Pintér Petra és Vig Klaudia nevéhez fűződött – írja az Agria Sport.

Felkészülési női mérkőzés
Felsővárosi Sporttelep

Eger SE – FC Minaj (ukrán) 4-3 (2-2)
Eger SE:
 Szerencsi – Dr. Borosi, Végh, Polányi, Végh, Bíró, Pintér, Kota, Kovács N., Vig, Nagy V. Cserék: Jakab, Kóka B., Gyöngy, Stránszki. Edző: dr. Vitányi László
Egri gólszerzők: Nagy V. 2, Pintér, Vig.

Fotó: Lénárt Márton

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL