Lépjen kapcsolatba velünk

Súlyos balesetet szenvedett a Magna Cum Laude zenekar

2ea1135b3d6545b38a508e7a26453801

Súlyos balesetet szenvedett a Magna Cum Laude zenekar

Ez a cikk több, mint 2 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

„Tegnap Cserkeszőlő felé vezető utunkon baleset érte a turnébuszunkat, minek következtében az felborult. Az előttünk haladó gépjármű defektet kapott és megpördült az úton, a zenekar egy része újjászületett”- számolt be a balesetről a zenekar a Facebook-oldalán.

„Az isteni gondviselésnek és sofőrünknek hála mi apróbb karcolásokkal megúsztuk”

– kezdik a bejegyzésüket – írja a Bors.

A zenekar ezt követően így folytatta:

A baleset következtében egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított el, innen is szeretnénk neki mielőbbi gyors és teljeskörű felépülést kívánni. Miután a mentősök megvizsgáltak minket eljuthattunk a koncertre.

„Köszönjük a kiérkező mentősök, tűzoltók és rendőrök szakszerű és gyors segítségét. Mivel a zenekar jelen posztban minden rendelkezésünkre álló információt közöl, megkérnénk a sajtó munkatársait, hogy közvetlen nyilatkozatok miatt ne keressenek minket. A mai naptól kezdődött a zenekar egy hetes pihenő szabadsága, így egyébként sem tudnánk rendelkezésre állni”

– írták. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL