Lépjen kapcsolatba velünk

Hétvégén jön a 20. jubileumi Felsőtárkányi Rétesnapok programsorozata

Felsőtárkányi rétesnap

Hétvégén jön a 20. jubileumi Felsőtárkányi Rétesnapok programsorozata

Ez a cikk több, mint 2 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

720 kiló (!) lisztből készítik el százan a megkóstolni való réteseket, úgy, ahogyan azt Felsőtárkányban szokás. A kísérőprogramok minden korosztálynak szólnak, és jótékonykodásra is lehetőségünk nyílik.

Augusztus 10-én és 11-én már a 20., jubileumi Rétesnapok következik Felsőtárkányban – hívja fel a figyelmet a főszervező az Eger Híreknek nyilatkozva. Somogyi Kristóf emlékeztetett, hogy bár 2002-ben volt az első, de kétszer elmaradt a covid-járvány miatt.

720 kiló lisztből, 750 kiló túróból, 1 tonna almából több tucat kiló fahéjból és 300 kiló cukorból készül a finomság idén, amelyen száz fő dolgozik mindkét nap.

(Sőt, az előkészületek is harminc ember munkáját igénylik még a hétvégi pörgést megelőzően, a szervezés pedig hónapok óta zajlik, igazán kitesznek magukért.)

A kínálat: sós túrós, édes túrós, almás – mind, ahogyan Felsőtárkányban készítik.

A kísérőprogramok minden korosztálynak szólnak, a gyerekektől a „régebb óta fiataloknak” egyaránt. Lesz kézművesvásár is, a Bródy Sándor Könyvtár könyvtárbusza is a helyszínre érkezik, lesz lurkó sarok, retro vidámpark, arcfestés, hajfonás például.

A jubileumi programra készült egy kézzel faragott fapad, amely a stégre kerül, ami szelfi pontként is rendelkezésre áll, csodás képek készülhetnek majd a tóval a háttérben.

Emellett egész hétvégén üzemel majd egy interaktív üzenőfal.

Az Apostol együttes koncertjére már előzetesen nagy az érdeklődés.

Jótékonyságra is lesz lehetőség

A Nagyúton élő Hanna a jövő hónapban egy műtéten esik át Barcelonában, a rétesnapok helyszínén a visszaváltható palackokat gyűjtik majd, ebből a bevételből is a kislányt támogathatjuk, emellett felajánlott pllüssmacikat is vehetünk azért, hogy a befolyt összeg szintén ezt a nemes célt szolgálja. A BNPI Látógatóközpontban pedig szombaton 10 és 14 óra között véradásra várja a donorokat a Vöröskereszt.

A szervezők kérik, hogy aki teheti közösségi közlekedéssel (Egerből sűrűn járnak a buszok), kerékpárral, vagy gyalog érkezzen. Az autósok a Faluháznál tudják letenni az autót, illetve az Egeres-völgynél lesz kijelölt parkoló, fontos, hogy mindenki ezeket használja majd.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gasztro kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL