Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Erik, Alexandra

Sötét
Fény

Meghalt Boros Lajos, az ország egyik legismertebb rádiósa

IMG

Meghalt Boros Lajos, az ország egyik legismertebb rádiósa

Ez a cikk több, mint 1 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Meghalt Boros Lajos – erről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tájékoztatott

A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy 2024. augusztus 8-án, csütörtökön délután életének hetvennyolcadik életévében, hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos, gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője – tájékoztatott erről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

Boros Lajos 1947. április 12-én született Budapesten. Tanulmányait a Bánki Donát Gépipari Technikumban végezte, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán diplomázott 1970-ben. 1972-ben énekes-gitáros kategóriában megnyerte a Ki mit tud? című vetélkedőt.

1999 és 2009 között a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát vezette, 2010 és 2012 között a Neo FM, majd a Music FM reggeli műsorának frontembere volt. 1999–2001 között az RTL Klub Kész átverés című show-jának műsorvezetője volt. Boros Lajos a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett művész.

Forrás: index.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.