Újdonsággal érkezik az őszbe az egri The Wallkids. Komolyabb mondanivaló, akusztikus hangzással vegyített punk-rock, oldschool életérzés – ezt tartogatja ’A másik én’.
Elkészült a The Wallkids zenekar legújabb dala, ’A másik’ én címmel. Az egri quartett csavart egy kicsit a stílusán, és vegyítette az akusztikus hangzást a punk – rockkal. A dal szövege komolyabb mondanivalóval rendelkezik, mint elődei – mondja a frontember, énekes. Nádasi „Gibbon” István úgy fogalmazott: olyan emberekről szól, akiknél minden adott, hogy lássák az élet napos oldalát, de mégsem tudják megélni a szépségét.
Hangzásban is oldschoolra vette a figurát a Wallkids legénysége, visszakanyarodtak a ’90-es évek punk-rock zenei hangzásához.
Az új, komolyabb hangvételű dal egy készülő lemez felvezetése, a következő szám erről (a ’Tavasz’) már ízig-vérig vidám, „terpeszállós” pop-punk zene lesz – ígéri Gibbon. Mint megtudtuk, klipet is terveznek a srácok, amit kedvenc rendezőjük Szabó Norman készít majd, a kisfilm egy részét New Yorkban forgatják, és jövőre jelenhet meg.
Addig pedig jön ’A másik én’, a dal már-már hagyományosan nálunk debütál, méghozzá október 3-án, csütörtökön 18 órakor, úgyhogy érdemes lesz visszatérni oldalunkra!

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!