Lépjen kapcsolatba velünk

Urbán Péter karnagy kapta a Pyrker-díjat

P1

Urbán Péter karnagy kapta a Pyrker-díjat

Ez a cikk több, mint 1 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Karácsony közeledtével hagyományosan ünnepségen köszöntik az egri érseket a Főegyházmegye munkatársai, idén ez alkalommal adták át a Pyrker-díjat a Pátriárka étteremben tartott rendezvényen. Az elismerést Urbán Péter, a bazilika karnagya kapta ebben az esztendőben.

A zenés, verses imádságos műsort követően Ficzek László általános helynök osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel – tudósított azeseményről az Egri Főegyházmegye honlapja.

Ezt követően Csizmadia István kanonok, a bazilika plébánosa méltatta Urbán Péter karnagy munkásságát. 1978-tól működött kántorként Budapesten, 1986-ban került a városba, s először Felnémeten szolgált egy rövid ideig, majd a bazilikába került. Jelen volt a hívek mindennapjaiban, s ünnepeik alkalmával is, s részt vett a papnövendékek képzésében is.

Ternyák Csaba egri érsek köszönő szavak kíséretében adta át a Pyrker-díjat Urbán Péter karnagynak. A díjazott meghatottan idézte fel első egri élményeit, találkozásait. A főpásztor karácsonyi gondolataiban az egyházi szolgálat jelentőségéről és a hamarosan kezdődő szentévről szólt.

A Pyrker-díjat az Egri Főegyházmegye 2020-ban alapította, Felsőőri Pyrker János László pátriárka-érsek, az egyházmegye 71. főpásztora, az MTA tiszteleti tagja, a művészetek mecénása, a német nyelvű irodalom számontartott alakja, a szegények, elesettek állhatatos pártfogójának emlékére.

A díjat elsőként Kuklay Antal kanonok vehette át 2020-ban, 2021-ben Anna Maria Federici, a Neokatekumenális Út itiner katekétája, 2022-ben  Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspök, 2023-ban pedig  dr. Hanis Béla főorvos kapta az elismerést.

A Pyrker-díj zöld színű keretdobozban elhelyezett, bronzból készült, 90 mm átmérőjű plakett, amely Pyrker János László portréját ábrázolja, PYRKER-DÍJ felirattal, Pelcz Balázs szobrászművész 2020-ban készített alkotása.

(Fotók: Egri Főegyházmegye.)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyház kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL