A tettes – egy húsz év körüli nő – a rongálás vétségével halmazatban követte el a garázdaságot, ebben az esetben dolog ellen alkalmazott erőszakkal.
A terhelt 2023-ban, egy december végi hajnalon Egerben rongált meg két napernyőt, melyek egy belvárosi bár külső falára voltak felszerelve. A nő erősen ittas állapotban rángatta és szaggatta az összezárt utcai ponyvákat, minek következtében az ernyők használhatatlanná váltak.
Kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásával az elkövető 141.710 forint kárt okozott a szórakozóhely tulajdonosának. Hogy ezt miért tette, arra a gyanúsítotti kihallgatásán maga sem tudott választ adni. Csak annyit mondott, hogy egy tízes skálán mérve nyolcas fokozatban érezte magát ittasnak – közölte dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
A fotón a még ép állapotban lévő napernyők láthatók.

A kiemelt fotó illusztráció! (Shutterstock)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













