A hírekben nap mint nap olvashatunk érdekes gasztronómiai újításokról, a világ különböző konyháinak egymásra hatásáról, és ez az izgalmas élelmiszeripari forradalom a kolbászok világát sem hagyja érintetlenül. Az új ízek, technológiák folyamatosan formálják ezt a hagyományosnak mondható termékkategóriát is.
Nem csoda, hiszen kolbászféléket a világ sok táján készítenek, a különböző eljárások próbálgatása, vegyítése pedig teret ad az innovációnak, vagy éppen ellenkezőleg, még inkább a hagyományos technikák megőrzésére sarkallja a kolbászkészítő mestereket.
Tradíciók és technikák
A kolbászkészítés évszázadok óta része a gasztronómiának, éppen ebből kifolyólag sok nemzetnek vannak komoly hagyományai etéren. Magyarországon a disznótor sok helyen még ma is az egyik legnagyobb közösségi esemény, és persze a sertés különböző részeit sokféleképpen feldolgozzák, viszont a kolbász nagyon ritkán maradhat ki a készülő ételfélék közül.
Mivel sertést sokfelé tartanak, ezért a fent leírt lelkesedéssel, mi magyarok, messze nem vagyunk egyedül, a sertéshús feldolgozásának módja, a használt fűszerek összetétele pedig országonként változik.
A spanyol chorizo-t például speciális, paprikás ízvilág dominálja, míg a német bratwurst-ot leginkább grillezésre optimalizálták. Az olasz szalámifélék egyedisége pedig a gondos érlelésnek köszönhető.
Mitől kolbász a kolbász?
A kolbászkészítésnek van néhány alapvető vetülete, ami minden nép gasztronómiai hagyományában jelen van. Jellemzően húst használnak hozzá, ami a sertés mellett lehet marha, baromfi vagy vad is, itt mindenképpen érdemes az Erdélyben népszerű medve kolbászt is megemlíteni. Ezeket a húsokat minden esetben gondosan előkészítik, aprítják vagy éppen darálják, sok esetben zsiradékot, szalonnát is kevernek hozzá.
A kolbászkészítés fontos eleme a fűszerezés, mifelénk, illetve a környéken a só, bors, fokhagyma, paprika komoly szerephez jut, viszont az arányok változása eltéréseket okozhat. A kínai cheong pedig kifejezetten édeskés, hiszen cukrot is adnak hozzá.
A kolbászt, ha csak nem azonnal sütik vagy fagyasztják, tartósítani is kell, amiben a füstölés és szárítás művészetének jelentős szerepe van.
Manapság komoly igény mutatkozik az igényesen válogatott alapanyagokból készült, adalékanyagoktól mentes kézműves termékek iránt, nem is csoda, hiszen ha van háztájra való élelmiszer, akkor a kolbász bizonyára az.
Minőségi felszerelés nélkül nehéz
Pár szál kolbászt házi praktikákkal is meg lehet tölteni, de a komolyabb, egyenletes minőséget produkáló mennyiségek előállításához bizony komoly gépészetre van szükség.
Szerencsére a Nagykonyhai.Com Webáruház profi hurkatöltői, kolbásztöltői, valamint az ugyanitt kapható húsdaráló gépek sosem okoznak csalódást. A használatukkal tényleg csak a készülő termékre kell koncentrálni, bosszankodás helyett Ön is átadhatja magát az örömteli kísérletezésnek.
