Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Botond, Mózes

Sötét
Fény

Huszonnégy órán át figyelték a kapásjelzőket a tűzoltók

1117877

Huszonnégy órán át figyelték a kapásjelzőket a tűzoltók

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Április 4-én, reggel kilenc órakor vette kezdetét az immáron hagyománnyá vált Heves Vármegyei Horgásztalálkozó és Verseny. Huszonnégy órán át figyelték a kapásjelzőket.

Az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében már harmadik alkalommal megrendezett eseményen a vármegye hivatásos tűzoltói, illetve az általuk meghívott vendégek vettek részt. A megmérettetésnek a recski Búzásvölgyi-víztározó adott otthont.

A horgászat szerelmesei huszonöt, kétfős csapatot alkotva a „Fogd meg és engedd vissza” elv alapján vetélkedtek egymással. A huszonnégy órán át tartó sporthorgászaton a kifogott halakat a bírák mérlegelték, majd a csapat a fogást visszaengedte a vízbe.

Az esemény fő célja volt, hogy a tűzoltók bajtársias környezetben kikapcsolódjanak, a szervezők azonban a verseny végén a legnagyobb összesített grammot kifogó csapatokat ajándékokkal lepték meg. Az első helyezett csapat a vándorkupát vihette haza, melyet egy évig birtokolhatnak, azonban a jövő évre tervezett versenyen újra nekik kell a legeredményesebbnek lenniük, ha újra a kupával szeretnének hazatérni -számolt be róla Nagy Csaba vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A versenyen a dobogós eredmények az alábbiak szerint alakultak:

helyezés: Koós Zoltán és Nagy László
helyezés: Molnár Péter és Tóth Gábor
helyezés: Márkus Attila és Gömöri Patrik

Fotó: Egri KVK

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.