Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Botond, Mózes

Sötét
Fény

Még szinte meg sem szoktuk az előzőt, máris módosult a forgalmi rend Felnémeten

Képernyőfotó 2025 04 25 18.31.03

Még szinte meg sem szoktuk az előzőt, máris módosult a forgalmi rend Felnémeten

A Heves Megyei Vízmű Zrt. a 25-ös főút átvezető szakaszán, az Egri úton cseréli az ivóvízvezetéket március közepe óta. Úgy tűnik a szakemberek komolyan veszik a határidőket, ugyanis ma az első jelentősebb szakasszal sikerült is végezniük.

A cég szakemberei két kilométer hosszan dolgoznak az Egri úton, az OBI buszmegállótól a Tárkányi út elágazójáig, és a munkafolyamat végén az útburkolat is megújul, tehát a jelenlegi visszaaszfaltozás átmeneti jellegű.

Bárdos Zsolt üzemvezető a minap arról számolt be, hogy az Egri úti ivóvízvezeték-rekonstrukció első szakasza elkészült, ezt az útszakaszt visszaadták a forgalomnak.

A második szakaszon a közeljövőben aszfaltoznak majd, a harmadik szakaszon pedig hétfőn kezdődik a burkolatbontás, a 315 mm KPE gerincvezeték hegesztése és a szerelési munka – emelte ki a szakember, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy pénteken megáltozott a forgalmi rend az érintett útszakaszon, ezért kollégáival együtt fokozott figyelmet kérnek a közlekedőktől.

492364968 1438395860653782 2209913658829433896 n
Fotó: Bárdos Zsolt

Hogy milyen technikával zajlik a vezeték cseréje, arról korábban ebben a videóriportban számoltunk be:

@egerhirek 🔴EH Sztori! Most megmutatjuk, mi az a sokat emlegetett csőroppantás, amivel az új vízvezeték-rendszer épül Felnémeten. #eger #vízmű #csőroppantás ♬ eredeti hang – EgerHírek


Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.