Lépjen kapcsolatba velünk

Erdőmérnök hallgatók vizsgálták a felsőtárkányi erdőket

Képernyőfotó 2025 05 27 10.10.06

Erdőmérnök hallgatók vizsgálták a felsőtárkányi erdőket

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ismét a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának erdőmérnök szakos hallgatóit fogadta az EGERERDŐ Zrt. A másodéves hallgatók egy héten keresztül termőhely és növénytan komplex tanulmányúton vesznek részt. Ennek keretében a negyedik napon a Felsőtárkányi Erdészet területén vizsgálták meg az erdei növénytársulást és az erdő talaját a diákok.

A 62 fős csapat az iskolapadban megszerzett elméleti tudást – növényismerettan, növénytársulástan, termőhelyismerettan és erdőbecsléstan tárgyakból-, gyakorlati környezetben alkalmazhatta – írja közleményében a társaság.

20250522 110315

Ősz Gusztáv vezérigazgató-helyettes és Gyenes István erdészetvezető fogadta a soproni diákokat Felsőtárkányban. 

A lelkes diákság a gyakorlati helyszíneken különböző erdei életközösségeket, termőhelyeket tanulmányozhatott a Bükkalján és a központi Bükk változatos világába. Emellett szakmai mentorálást nyújtottunk számukra, hiszen a megfelelően előkészített helyszíneken kollégáink ismertették a helyi viszonyokat, megosztották tapasztalataikat, és a fölmerülő kérdésekre választ adtak.” – mondja Ősz Gusztáv vezérigazgató-helyettes.

Az EGERERDŐ Zrt. területén a tanulmányút során 5 erdőtömböt vizsgáltak meg a hallgatók, melyből három helyszínen végeztek szakmai feladatokat, három csoportra bontva. Egyik csoport termőhelyfeltárást, a másik növénytani vizsgálatot, míg a harmadik csoport faterméstani méréseket végzett, és az egyes helyszíneken forgószínpad-szerűen váltották a feladatokat. A csoportos vizsgálat után közösen értékelték ki az erdő termőhelyének, faállományának adatait. 

A tanulmányút később az Alföldön folytatódott. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.