Lépjen kapcsolatba velünk

Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át a Heves Vármegyei Kormányhivatal két kollégája

Img 4035

Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át a Heves Vármegyei Kormányhivatal két kollégája

Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter – Ignácz Balázs főispán javaslatára – Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott dr. Agyagási Péternek, a Heves Vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya vezetőjének, valamint Pánczél Titanillának, az Egri Járási Hivatal kormányablak osztályvezetőjének.

Az elismeréseket kedden, a Magyary Zoltán születésének évfordulójához kapcsolódó rendezvényen adták át Budapesten.

Dr. Agyagási Péter jogászként, több mint másfél évtizede dolgozik a közigazgatásban. 2019 óta főosztályvezetőként irányítja a Hatósági Főosztály munkáját. Szakmai pályafutása során kiemelkedő szerepet vállalt a megyei közigazgatási struktúra kialakításában, a hatósági folyamatok és módszerek fejlesztésében, valamint a szakmai utánpótlás képzésében. Munkáját mindig magas színvonalon, felelősségteljesen végzi.

Pánczél Titanilla 2001 óta dolgozik a közigazgatásban, az egri okmányiroda vezetését 2015-ben vette át. Az egységes ügyfélszolgálati rendszer, a 2019-ben megnyíló kormányablak kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ma az egri az ország egyik legnagyobb kormányablaka, az osztályvezető mintegy 45 fős ügyintézői csapatot irányít, mindig az ügyfelek lehető leghatékonyabb kiszolgálását szem előtt tartva. Vezetői munkáját elhivatottság, szakmai felkészültség és a munkatársak támogatása jellemzi.

A Miniszteri Elismerő Oklevél a közigazgatásban végzett példamutató, magas színvonalú szakmai munka elismerése. Büszkén gratulálunk kollégáinknak! – írja a Heves Vármegyei Kormányhivatal.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.