Az Egri Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be az ellen a férfi ellen, aki elnézve az út vonalvezetését a vasúti sínekre tévedt.
A vád szerint a sofőr idén júniusban a kiskörei Tisza-híd Kisköre felőli részén figyelmetlenül közlekedett kocsijával, ezért nem vette észre, hogy az úttest jobbra kanyarodik, és egyenesen haladva ráhajtott a vasúti sínpályára. A vádlott röviddel ezután megpróbáltonnan lehajtani, de eközben nekiütközött egy vasúti érzékelő berendezésnek, ami megrongálódott – közölte az ügyészség.
A vasút munkatársa az eseményről az arra közlekedő vonat vezetőjét értesítette, így elkerülve a komolyabb katasztrófát.
A vádlott gondatlan magatartásával – az érzékelő megrongálásával, illetve azzal, hogy a járművel a vasúti pályán akadályt képezett – veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát, ezáltal mások életét és testi épségét.
A járási ügyészség a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja az egyébként büntetlen előéletű férfit. Az Egri Járási Ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a figyelmetlen sofőrrel szemben.
A fotó a rendőrség helyszíni szemléjén készült. A képen a cselekmény helyszíne látható
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















