Lépjen kapcsolatba velünk

Az egri Fidesz közleményben állt ki Molnár Tibor képviselőjük, a Felsővárosi Polgárőr Egyesület vezetője mellett

519494021 122244658082194907 8943027239080577765 n

Az egri Fidesz közleményben állt ki Molnár Tibor képviselőjük, a Felsővárosi Polgárőr Egyesület vezetője mellett

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A párt helyi szervezetének elnöke szerint képviselőjükkel szemben megalapozatlan vádak terjednek, amivel kapcsolatban Molnár Tibor időközben megtette a jogi lépéseket.

A napokban a Felsővárosi Polgárőrség belső működésével kapcsolatban fogalmaztak meg vádakat helyi közösségi oldalakon, amire reagálva a szervezet közleményben vedte védelmébe az önkormányzati képviselőt.

Misz József elnök, a Fidesz egri közösségi oldalán az alábbiakat fogalmazta meg, amit változtatás nélkül közlünk:

Molnár Tibort, a Fidesz-KDNP egri önkormányzati képviselőjét és a Felsővárosi Polgárőr Egyesület vezetőjét, a napokban rossz szándékú és minden alapot nélkülöző vádak érték.

Molnár Tibor az ügyben a mai napon minden szükséges jogi lépést megtett.

Rendkívül károsnak tartjuk, hogy teljesen megalapozatlan híreszteléseket egyes helyi közéleti szereplők tényként kezelnek és terjesztenek.

Misz József

a Fidesz egri szervezetének elnöke

Molnár Tibor a közleményhez a következőket fűzte hozzá közösségi oldalára feltöltött posztjában:

„Felháborítónak tartom, hogy egyes emberek úgy gondolják, hogy bármit le lehet írni, akárkit be lehet sározni következmények nélkül, arra alapozva, hogy a “bátor” névtelenség mögé bújva nem érik utol.”

Kiemelt fotón: előtérben Molnár Tibor önkormányzati képviselő, a Felsővárosi Polgárőr Egyesület elnöke, mögötte dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.