Lépjen kapcsolatba velünk

Nemzetközi utánpótlástorna Egerben – sikerrel zárult az I. Janovicz Pékség-kupa

Janku03

Nemzetközi utánpótlástorna Egerben – sikerrel zárult az I. Janovicz Pékség-kupa

Ez a cikk több, mint 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hét korosztályban, összesen 42 mérkőzést játszottak le a hétvégén a Felsővárosi Sporttelepen, ahol első alkalommal rendezték meg a Janovicz Pékség-kupát. A nemzetközi utánpótlás-torna 12 klub 42 csapatát látta vendégül, köztük székelyföldi és szlovák együttest is.

Az ünnepélyes díjátadón a székely és a szlovák himnusz is felcsendült: az FK Csíkszereda és az FC Kosice győzelmeinek tiszteletére. A fiatal sportolók teljesítményét neves szakemberek is elismerték: a díjak átadásában részt vett Csank János mesteredző, egykori szövetségi kapitány, valamint Kis Károly korábbi NB I-es vezetőedző.

A rendezvény főszervezője, Sütő Szilárd kiemelte: a Janovicz Pékség támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen színvonalú torna. Köszönetet mondott Kiglics Kristófnak, a névadó szponzor vezetőjének, valamint az Eger SE munkatársainak, akik mindannyian azon dolgoztak, hogy maradandó élményt nyújtsanak a fiatal labdarúgóknak.

Az eseményen tiszteletét tette dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő és Vágner Ákos polgármester is. Vágner Ákos úgy fogalmazott: „Büszkék vagyunk a fiatalokra, különösen városunk sportolóira, elhivatott edzőinkre és sportszerető közösségünkre, akik nap mint nap tesznek a sikerekért. A következő években azért is dolgozunk, hogy Egerben jó feltételeket teremtsünk a minőségi sportoláshoz.”

A házigazda Eger SE több korosztályban is eredményesen szerepelt, a fiatal játékosok közül többen különdíjat vehettek át.

Kiemelkedő teljesítmények:

  • U7: Tóth Milán
  • U8: Roszkos Vencel
  • U9: Tóth Olivér
  • U10: Lukács Marcell
  • U11: Menyhárt Tamás
  • U12: Veres Ádám
  • U13: Katona Ákos

Az első Janovicz Pékség-kupa méltó nyitánya volt egy olyan hagyománynak, amely a jövőben még több fiatalnak nyújthat lehetőséget a fejlődésre és a nemzetközi tapasztalatszerzésre.

Agriaspot

Fotó: Lénárt Márton

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL