Lépjen kapcsolatba velünk

Vágner Ákos: „Elkezdtünk kikanyarodni a zsákutcából” – javul Eger pénzügyi helyzete

Vágner Ákos

Vágner Ákos: „Elkezdtünk kikanyarodni a zsákutcából” – javul Eger pénzügyi helyzete

Javuló pénzügyi folyamatokról és stabilabb működésről számolt be Vágner Ákos polgármester a közösségi oldalán, aki friss tájékoztatójában értékelte Eger 2025. évi költségvetésének alakulását. Mint fogalmazott: „Elkezdtünk kikanyarodni a zsákutcából.”

A közgyűlés februárban 34,995 millió forintos költségvetést fogadott el a város számára. Az év során azonban több tényező – köztük központi és rendkívüli támogatások, különböző pályázati források, kamatbevételek és ingatlanértékesítések – növelték az előirányzat összegét. Ennek köszönhetően szeptember 30-ra a módosított költségvetés már 39,322 millió forintra emelkedett.

A polgármester tájékoztatása szerint a bevételek szeptember végére 85,89 százalékos szinten, 33,773 millió forint értékben teljesültek, míg a kiadások 68,48 százaléknál jártak, ami 26,927 millió forint felhasználását jelenti.

Vágner Ákos kiemelte: a fegyelmezett gazdálkodás, az intézménystruktúra racionalizálása és a saját bevételek növelése már most látható eredményeket hozott.

Mint írta: 

„A fegyelmezett, takarékos gazdálkodásnak, az intézménystruktúra racionalizálásának, és a saját bevételek növelésének tehát már most érzékelhető eredményei vannak: stabilabb működés, biztosabb pénzügyi alapok az előttünk álló feladatokhoz.”

Hozzátette, hogy bár a mostani számok biztatóak, az év hátralévő hónapjaiban még jelentős kiadások várhatók, ezért továbbra is megőrzik a felelős költségvetési szemléletet. Az önkormányzat – ahogy fogalmazott – „továbbra is elkötelezetten és felelősen gazdálkodik.”

A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a pénzügyi helyzet stabilizálásához. A bejegyzését ezekkel a szavakkal zárta:
„Köszönöm mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a kiszámítható, takarékos, mégis előremutató pénzügyi teljesítéshez. Nekünk Eger az első!”

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hogyan vásárolja meg a karácsonyi ajándékokat?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.