Lépjen kapcsolatba velünk

Meghalt Brigitte Bardot

Brigitt

Meghalt Brigitte Bardot

Ez a cikk több, mint 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője dél-franciaországi otthonában.

Brigitte Bardot 1934. szeptember 28-án született egy párizsi konzervatív családba. Tizenötévesen fotómodellkedni kezdett, és rekordgyorsasággal, tizenhat éves korára az ELLE címlapjára került.

Karrierje az 1950-60-as években érte el a csúcspontját. 1952-ben kezdett filmezni, de a valódi áttörés négy évvel később, 1956-ban történt meg, És Isten megteremté a nőt című filmben nyújtott alakítása miatt. Ezt akkori férje, Roger Vadim rendezte, akitől egy év múlva el is vált. Jacques Charrierrel való házassága alatt – amiből egy gyerek született – tovább építette filmes karrierjét, és bemutatta első dalait is.

A Viva Maria!, a Megvetés, a Babette háborúba megy, a Magánélet című filmekkel nőiségére építve írta magát be a filmtörténetbe. Közel 50 filmben szerepelt és több mint 60 dalt rögzített. 1973-ban visszavonult a filmezéstől, azóta az állatvédelemnek szentelte az életét.

Az állatjogok nyílt támogatása az etnikai kisebbségekkel kapcsolatos gyújtó megjegyzésekbe és a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (ma Nemzeti Tömörülés) nyílt támogatásába torkollott, amiért a közvélemény többször elítélte őt.

A színésznőről már ősszel olyan hírek érkeztek, amelyek szerint súlyos beteg. Októberben három hétig kórházban volt, ahol ismeretlen okokból megműtötték, majd hazaengedték. Az egykori művész akkor X-en cáfolta a felröppenő halálhírt. A posztban akkor úgy fogalmazott, jól van, és nem áll szándékában elbúcsúzni. Ezt követően újból kórházba került november végén – írja a EuroNews.

Brigitt Bardrot
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL