Kényes ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt, köztük a korábbi válogatott labdarúgót, P. Józsefet is előállították – írja keddi cikkében a Nemzeti Sport.
A lap megkeresésére az ORFK Kommunikációs Szolgálata szűkszavú válasszal szolgált:
„Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban több gyanúsított van. A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad.”
A Nemzeti Sport információja alapján az eljárás összefügg a Borkai Zsoltról készült erotikus felvételekkel, amelyek hatására a választások után lemondott polgármesteri posztjáról Győr első embere, az olimpiai bajnok tornász. A hírek szerint Borkai Zsoltot hónapokkal ezelőtt kereste meg P. József, s közölte vele, kompromittáló felvételek kerültek a birtokába, amelyet bizonyos ellenszolgáltatás fejében hajlandó átadni – az üzletből azonban semmi sem lett, helyette nyomozás indult.
Természetesen a lap kereste P. Józsefet, ám elérhetetlennek bizonyult, elérték viszont Plenter Nándor ügyvédet, aki megerősítette a Nemzeti Sport információit, és elmondta, ügyfele egyelőre nem kíván nyilatkozni az ügyben.
Az ügy kapcsán több helyről úgy tudni, hogy a focista a 80-as évek elején a Győri Rába Eto játékosa volt, aki korábban a DK győri önkormányzati képviselőjelöltjeként is indult a 2014-es választásokon.
Forrás: Nemzeti Sport
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















