Lépjen kapcsolatba velünk

Itt vannak a részletek az idősek jövő héten induló oltásáról

Oltás

Itt vannak a részletek az idősek jövő héten induló oltásáról

Ez a cikk több, mint 5 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jövő héttől indul az idős emberek beoltása, egy hét leforgása alatt 30 ezer személyt terveznek beoltani. Mutatjuk milyen protokoll szerint fognak haladni az oltásban.

Eddig összesen kétszázezer embernek elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra, 175 ezren már megkapták a vakcinát, a hét végéig pedig a teljes mennyiséget felhasználják – számolt be róla György István a területi közigazgatásért felelős államtitkára. Mindemellett a héten lezárul az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakóinak, munkatársainak kampányszerű oltása is.

A jövő héten kezdődő oltási menetrend protokollja a következő lesz, melyet a Magyar Nemzet foglalta össze az államtitkár bejelentése alapján.

  1. Az oltási folyamatban számítanak a háziorvosok közreműködésére.
  2. A háziorvosok a feladattal kapcsolatban kapnak egy információs levelet, amely a praxisukba tartozó idős emberek listáját is tartalmazza, az életkoruk és a regisztrációjuk időpontjának sorrendjében. Ez alapján – a regisztráció során megadott elérhetőségeken – meg kell keresniük a legidősebbeket időpont-egyeztetés céljából.
  3. 1800 háziorvosi praxis fog kapni egy-egy ampulla Moderna-vakcinát, amely tíz adag oltóanyagot tartalmaz. A háziorvosoknak a lista sorrendje alapján, de az olthatóság figyelembevételével ki kell választaniuk tíz páciensüket, akik felvehetik a szérumot, amit vagy a háziorvosi rendelőben, vagy saját otthonukban kaphatnak meg.
  4. 5004 praxisnak az lesz a feladata, hogy – ugyancsak a lista sorrendje szerint – találjanak hat olyan személyt, akiket az egyeztetést követően a betegszállítók a megyei oltópontra fognak szállítani, ahol megkapják a Pfizer-vakcinát.

Összesen több mint harmincezer idős ember oltása fog megtörténni a jövő hét végéig.

Az államtitkár hozzátette: az ehhez szükséges oltóanyagokat a most vasárnap érkező Moderna-, valamint a jövő hét elején érkező Pfizer-vakcinaszállítmányok biztosítják. – Tudjuk, hogy az egy nagyon nagy feladat, ezért azt kérjük a háziorvosoktól, hogy vegyenek benne részt, és áldozatos munkájukkal segítsék az oltási folyamatot – mondta György István, hozzáfűzve: ehhez a doktorok minden segítséget megkapnak.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL