Lépjen kapcsolatba velünk

Mától egyszerűbben juthatunk el vonattal Egerből Szilvásváradra

Vonat

Mától egyszerűbben juthatunk el vonattal Egerből Szilvásváradra

Április 11-től változik az Eger–Szilvásvárad vasútvonalon a négy pár vonat menetrendje is, a személyvonatok az Agria InterRégió vonatokhoz csatlakozva közlekednek.

Ez a cikk több, mint 5 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tavaly decemberben hatályba lépő menetrend számos fejlesztést hozott mintegy harminc vasútvonalon. Április 11-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás céljából. A fejlesztések többek között Eger térségében is változásokat hoznak.

Mintegy harminc vasútvonalon hozott az utasok számára jól érzékelhető változást a 2020. december 13-án bevezetett új menetrend, számos vonalon csúcsidőben több vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként és csökkentek a menetidők is – közölte a MÁV.

Az Egerbe, Szilvásváradra kirándulóknak kedvezőbb eljutást kínál a MÁV-START április 11-től. Ennek előzménye, hogy 2020 októbere óta Budapest és Eger között már óránként közlekednek az Agria InterRégió vonatok, melyek a két város közötti utat 1 óra 50 perc alatt teszik meg. A fejlesztéshez kapcsolódva módosul az Eger–Szilvásvárad vasútvonalon a négy pár vonat menetrendje is, a személyvonatok az Agria InterRégió vonatokhoz csatlakozva közlekednek. A reggeli és késő délutáni vonatpár október 24-ig jár. Könnyebbé válik a fővárosból Szarvaskő és a Bélapátfalvai Cementgyár megállók megközelítése, amelyek az Országos Kéktúra bélyegzőhelyei. A-Szalajka-völgybe kirándulók eljutási lehetőségei is kedvezőbbé válnak.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.