Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Ákos, Bátor

Sötét
Fény

Mozart járt az plázában! – videó

Mozart járt az plázában! – videó

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Wolfgang Amadeus Mozart járt az egri bevásárlóközpontban csütörtök délután, legalábbis egy flashmob erejéig. Az Egri Szimfonikus Zenekar a 230 éve elhunyt zeneszerzőtől szólaltatta meg a sokak által is ismert dallamokat a rendhagyó helyszínen. Sokan voltak rá kíváncsiak.

A Mozart a bevásárlóközpontban – operapláza címet viselő flashmobbal a fiatalokhoz szerették volna közelebb vinni az opera világát. Mozartot választották, ugyanis a zeneszerző 230 éve hunyt el. Az eseményen többek közt részletek hangoztak el a Kis éji zenéből, valamint a nővéréhez írt 251. divertimentoból, mely egy szerenád zene.

Október 8-án kezdődött és egészen október 17-ig, vasárnapig van még lehetőség Egerben részt venni a Kamaraopera Fesztiválon. Összesen tizenegy rendhagyó opera- és bábelőadásra várta és várja az érdeklődőket.

Szabó Sipos Máté a Kamaraopera Fesztivál szervezője és az Egri Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője kiemelte, hogy “Önmagunkért” a rendezvénysorozat idei mottója, amellyel a szervezők a koronavírus-járványra utalva azt üzenik:

a művészi élmény, az önmagunkról és a világról való szabad gondolkodás felemelő varázsa az egyik legfontosabb éltető erőnk, amely reményt és értelmet ad életünknek a nehézségek közepette is.

A Kamaraopera Fesztiválon emlékeznek Mozart mellett a 140 éve született Bartók Bélára is, egyetlen operájának, A kékszakállú herceg várának egy kortárs zenekari ősbemutatójával, különleges kamaraváltozatával, Zakariás Zalán rendezésében, Mester Viktória és Molnár Levente főszereplésével.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.