Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Zsigmond

Sötét
Fény

Bruce Willis betegsége miatt felhagy a színészkedéssel

0zLktkuTURBXy9kZDU4YmI1NS1hN2Y3LTQyZjYtYmUzZi03MTZiMWRkMmNkNDMuanBlZ5GVAs0EsADCww

Bruce Willis betegsége miatt felhagy a színészkedéssel

Ez a cikk több, mint 4 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Bruce Willis családja jelentette be, hogy a színész nyugdíjba vonul.

Épp néhány nappal ezelőtt ünnepelte 67. születésnapját a legendás Bruce Willis, aki az utóbbi években már nem tündökölt annyira, mint karrierje korábbi szakaszaiban – az Oscar-díj ellentettjének számító Arany Málna-díjátadón külön kategóriát kapott.

Most lezárul 44 éve tartó pályafutása, ugyanis egy betegség miatt nem tudja folytatni színészi karrierjét.

Az agyi sérülés által okozott afázia következtében nehezebbé vált számára a kommunikáció, így sajnos kénytelen volt meghozni a nehéz döntést.

„Családjaként szerettük volna megosztani Bruce elképesztő támogatóival, hogy egészségügyi problémákkal küzd, nemrégiben afáziával diagnosztizálták, ami hatással van kognitív képességeire. Ennek következtében, hosszas tanakodást követően Bruce úgy döntött, felhagy a karrierrel, ami oly sokat jelentett számára.”

– írta családja a lánya, Rumer Willis által közzétett közleményében.

Köszönetet mondtak a rajongók támogatásáért, szeretetéért, és biztosítottak mindenkit arról, hogy közösen fogják ezt a nehéz időszakot átvészelni.

Mivel a közelmúltban is számos produkcióban részt vett, egyelőre nem tudni, mely filmben láthatjuk majd utoljára, és mi lesz azon projektekkel, amik az előkészítési fázisnál jártak.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.