A szűkebb hazánkban működő ügyészségek most több olyan ügyben is vádat emeltek, melyekben az elkövetők a különböző súlyú testi sértéseket garázda módon valósították meg – hívta fel rá a figyelmet Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze. Mint fogalmaz – a Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint, aki más testi épségét vagy egészségét sérti, testi sértést követ el. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető súlyos testi sértés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a súlyos testi sértést maradandó fogyatékosságot okozva követik el. A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a testi sértés életveszélyt okoz.
Az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádol egy garázdaság miatt korábban már büntetett pétervásárai férfit, aki 2020 nyarának egyik estéjén a lakóhelyén egy családi ünnepségen vett részt. Az ittas vádlott éjfél után hazafelé vette az irányt, azonban közben szóváltásba keveredett a korábban vele ünneplő sértettel, akit gázspray-vel lefújt, majd a közelében lévő gyerekbiciklit is hozzávágta a karjával védekező ismerőséhez. A további bántalmazásnak a családtagok közbelépése vetett véget. A sértettnek a biciklidobás következtében eltörött a singcsontja. A vádlott cselekménye a születésnapot ünneplő, a hangoskodásra az utcára siető személyekben megbotránkozást, riadalmat keltett.
Az ügyészség arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri, a bíróság vele szemben halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönt és 2 év közügyektől eltiltást szabjon ki.
A Füzesabonyi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette mellett nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az ellen a 24 éves férfi ellen, aki 2021 novemberében éjfél körül jelent meg Aldebrőn egy nyilvános, úgynevezett „halloweeni” rendezvényen. Az este folyamán a vádlott egyszer csak minden előzmény nélkül ököllel, nagy erővel többször megütött, illetve megrúgott egy kiskorút, aki ennek következtében agyrázkódást és koponyatöréseket szenvedett. A sértett felépülése több hónapot vett igénybe.
A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabására is indítványt tett az agresszív vádlottal szemben.
Az Egri Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat két fiatalkorú elkövetővel szemben, akik 2020 telén Hatvanban megtámadtak egy ittas kiskorút. A vádlottak rövid üldözés után utolérték a fiút, akit ütöttek és rúgtak ahol értek, majd egyikük kitépte a sértett füléből annak fülbevalóját, és összetörte a megtámadott gyerek telefonját is. Ezt követően a sértettnek sikerült ugyan elfutnia a helyszínről, de a bántalmazásban többszörös arccsont törést szenvedett, továbbá részlegesen elvesztette a bal felső 1-es fogát is, mely sérülés maradandó fogyatékosságként értékelendő.
Az ügyészség a támadókkal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
Végezetül egy, a Heves Megyei Főügyészség által életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt benyújtott vádirat lényege szerint egy 45 éves férfi 2020 áprilisában (húsvét környékén) a Petőfibánya közelében fekvő Kopasz hegyen bántalmazta a kettővel odábbi telekszomszédját, aki a hétvégi házában családtagjai, ismerősei körében töltötte az idejét, ugyan úgy, ahogy a vádlott is. Délután az idős sértett autójával hazavitte a vendégeit, majd visszatért az ingatlanára, ám a vádlott nehezményezte, hogy ennek során a ház előtt felverte port, ami az ételeikre szállt. A terhelt ettől olyan indulatba jött, hogy a kaput berúgva bement a sértett ingatlanára, majd ott ököllel és egy fakaróval bántalmazta a szomszédot. Az ütések hatására a megtámadott férfi elesett, aminek során életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.
A Heves Megyei Főügyészség a magából kikelő férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztésre tett mértékes indítványt, melyben a börtönbüntetés időtartamát 2 év 6 hónapban, az ehhez kapcsolódó közügyektől eltiltásét pedig 3 évben határozta meg arra az esetre, ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















