Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Zsigmond

Sötét
Fény

Közismert emberek segítik Eger fejlesztését

Tvbelyeg egerse

Közismert emberek segítik Eger fejlesztését

Ez a cikk több, mint 10 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger modern, pezsgő kulturális központtá válásának elősegítését tűzte ki céljául az újonnan létrejött Eger Sikeréért Egyesület. A szervezet megalakulásának egyik kezdeményezője, illetve alapítója Nyitrai Zsolt, a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője.

Soltész Gergő, az egyesület elnöke hangsúlyozta: Eger kivételes adottságai nem csak pusztán megőrizendőek, hanem gyarapítani is kell azokat. „Célunk, hogy Egert még szebb, még élhetőbb, a távol élők számára még vonzóbb várossá tegyük, a fiatalok számára pedig reális alternatíva legyen a tanulás éveit követő visszatérés” – tette hozzá.

Az egyesület vezetője kiemelte: a civil szervezet minden, Egerért tenni akaró polgár számára nyitott, függetlenül bármely társadalmi csoporthoz vagy politikai közösséghez való tartozástól.

Az egyesület olyan programok lebonyolításában kíván közreműködni, amelyek révén a város még ismertebbé válhat a turisták előtt, ezáltal nem egyszeri látogatási célpontként jelenne meg, hanem nőne a vissza-visszatérő látogatók aránya. Ugyancsak cél az egri több száz éves, méltán híres szőlő- és borkultúra, valamint a helyi gasztronómia támogatása, továbbá az élsport és a tömegsport erősítése is.

Elhangzott: szeretnék, hogy a város vonzó befektetési célpontként jelenjen meg. Az egyesület a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását karitatív kezdeményezésekkel igyekszik segíteni.

A harminc alapító tag között van Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője, Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete, Habis László a város jelenlegi és Ringelhann György,  Eger első szabadon választott polgármestere.

Az egyesület Szabó Attila Kossuth-díjas előadóművészt, Farkas Bertalan űrhajóst, Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízlabdázót, Kovács Kati Kossuth-díjas előadóművészt és Gerendai Károly fesztiválszervezőt is a soraiban tudhatja.

Forrás: MTI/EH

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Eger Hírek TV kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.