Lépjen kapcsolatba velünk

A polgármester elzáratta a vizet az öltözőben, áll a bál a novaji futball-életben

A polgármester elzáratta a vizet az öltözőben, áll a bál a novaji futball-életben

Ez a cikk több, mint 3 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A polgármester elzáratta a vizet a csapat öltözőjében. A település vezetője azt mondja: túl sok lett mostanra a vízdíj, ráadásul – önkormányzat lévén – ők többé nem jogosultak a rezsicsökkentett energiaárra, és vannak fontosabb dolgok is Novajon, mint a foci, ha már más egyesületeket sem tudnak így támogatni.

A Novaj SE a Megyei III. osztályú bajnokságban szerepel, legutóbb – már ebben a szezonban – egy 3-3-as döntetlent értek el az első meccsükön a Bélkő SE ellen játszva, idegenben.

„Drága Sporttársak! Sajnálattal közlöm Veletek, hogy sajnos Novajon egyelőre úgy néz ki, nem lesz több bajnoki mérkőzés!”

– kezdődik az a bejegyzés, amelyet Ágó Ferenc edző, játékos osztott meg a Heol Sport Facebook-oldalon. A lényeg szerint a polgármester elzárta a vizet az öltözőben. A bejegyzés végén azt is írta: „Kilincselünk mindenhova pénzért, hogy továbbra is legyen csapat Novajon! 47 évet lefociztam, de ilyen polgármesterrel még nem találkoztam!”

A bejegyzés alatt valóságos kommentháború indult, ezért megkérdeztük Demkó Gábor polgármestert, hogy miként látja a kialakult ügyet.

– Már másfél éve kértem a csapatot, hogy szerezzenek szponzorokat, mert nem fogjuk tudni tartani a támogatásukat, a Magyar Falu Program pályázatain ugyan tudunk indulni, de abban nincs ilyen lehetőség. A polgárőrség, a hagyományőrzők és a faluvédők nem kaptak annyit, mint a focisták, mégis csak utóbbiak támadnak. Nem igaz, hogy én tönkre akarnám tenni a csapatot, de az önkormányzati ingatlant nem írathatom magánszemélyre, és már nem jár rezsicsökkentett energia. Az óvoda után fizetendő számla már a korábbiak 3 és félszerese a villany, hatszorosa a gázár tekintetében, a béreket pedig ki kell tudnunk fizetni. A település költségvetése ezt már nem bírja el. Ráadásul leromlott az öltöző állaga, és a vizsgálat megállapította, hogy bent folyt el a víz, így most penészednek a falak, mállik a vakolat. Novaj büszke lehet arra, hogy van önálló háziorvosi praxis, védőnő, patika, működik a közétkeztetés, a házi segítségnyújtás rendszere, a közvilágítás és fizetjük intézményeink rezsijét. Ezekre kell összpontosítanunk, a sporttámogatás már a korábbi formában nem fér bele – mondta a polgármester.

Demkó Gábor hozzátette azt is, hogy előzőleg 4 évig készült a polgármesteri posztra, a focicsapatot már elhunyt édesapja is szívvel-lélekkel támogatta, de az nem fér bele, hogy most már a családját fenyegetik.

Demkó Gábor
Demkó Gábor polgármester

Megnéztük azt is, hogy Demkó Gábor polgármester mit reagált az ügyben a Facebook-oldalán, ahol korábban kiadott egy közleményt: elsőként azt írja, hogy az öltözőben talált üvegben az ajtó mellett alkohol volt.

A közlemény további részét változtatás nélkül közöljük:

A novaji sportpályát az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség – a szerk.) nem ítélte alkalmasnak a pálya állapota miatt, mivel nem lett locsolva (az egyesület feladata ez), így nagy repedések voltak benne. Az egyesület tavaly egy 40.000 forintos vízdíjból csinált az önkormányzat terhére egy 160.000 forintos vízdíjat, 35 m3 víz folyt el az épületen belül (ezt mutatja az vízdíj számlája is).

Támadást kaptam az edző „Úrtól” amikor a fákat ültettem az önkormányzat saját területére, ligetesítés, környezetvédelem szempontjából, a jövő nemzedéknek kedveskedve. 1,5 éve kértem az egyesület vezetőségét, hogy keressenek szponzorokat mert az önkormányzatnak nem tiszte és feladata több százezer rezsiköltséggel támogatnia egy olyan egyesületet, ahol a játékosok egy szabadidős sportot űznek. A többi novaji egyesülettel szemben nem is volt ez fair, mert nekik nem jutott ennyi támogatás, hanem pályáztak.

A novaji csapatban 21 játékosból, 5 novaji polgár van. A 35 m3 víz elfolyatás miatt, az öltöző épülete tönkrement és nem az önkormányzat csinálta ezt a kárt, de az önkormányzatnak kellett a számlát kifizetni. Úgy gondolom az önkormányzatnak elsőbbrendű feladatai is vannak mint a sport: gyermekétkeztetés, idősgondozás, hivatali intézmények fenntartása (óvoda, orvosi rendelő, védőnői és gyógyszertár szolgáltatás), közvilágítás, az önkormányzati dolgozók bérének a kifizetése.
Sajnálom, hogy ez most így alakult, de az önkormányzatokra nem érvényes a rezsi ársapka: 3,5-szeres áron kapjuk a villanyt és 7-szeres áron a gázt.

Aki szereti a sportot az fizessen érte, én se mehetek be ingyen az uszodába, pedig nagyon jó lenne – zárta közleményét Demkó Gábor, Novaj polgármestere.

A nyitókép illusztráció.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL