Lépjen kapcsolatba velünk

Közjáték a közgyűlésen – Mirkóczki Mirkóczkinak: „Szégyelld már magad és ülj le!” – videó

Mirkóczki Mirkóczki

Közjáték a közgyűlésen – Mirkóczki Mirkóczkinak: „Szégyelld már magad és ülj le!” – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A csütörtöki közgyűlés színvonala ismét rég nem látott mélységeket járt meg a Városházán. Ezúttal Orosz Lászlóné Ibolya képviselőnő egyik előterjesztésének tárgyalásakor ugrott neki a polgármester Mirkóczki Zita képviselőasszonynak.

Orosz Lászlóné Ibolya fideszes önkormányzati képviselő alapokmány módosítással kapcsolatban tett előterjesztésében fogalmazta meg azon javaslatát, hogy a polgármester ne fűzhessen megjegyzéseket korlátlan számban az előterjesztésekhez ha csupán levezető elnök és nem előterjesztője az éppen aktuális témának.

Szintén Oroszné javaslata volt, hogy a polgármester ne dönthessen egyszemélyben például a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás ügyeiben, csak közgyűlési döntéssel járhassanak el, illetve az is, hogy a képviselők is kaphassanak belépőkártyát a hivatalba, mint az irodák dolgozói, ugyanis a képviselők sok esetben nem jutnak be a hivatalba.

– A hivatalban ugyanúgy végzünk mi is munkát, ne legyen az, hogy egyeseknek van másoknak nincs belépőkártyája, mert ez megalázó

– fogalmazta meg Komlósi Csaba független képviselő.

– Támogatom az előterjesztést, de azt is jó ötletnek tartanám, hogy legyen egy képviselői iroda, amelyet mindannyian használhatunk. Én például nem vagyok tagja egyetlen pártnak sem, így például fogadóórára vagy vendégek fogadására önkormányzati ügyekben megfelelő lenne – tette hozzá.

Minczér Gábor alpolgármester úgy foglmazott, hogy nem zárkózik el az iroda vagy a beléptetőkártya használatától, de a múltban még nem volt a kártyás rendszer előfordult hogy a hivatal dolgozóit feltartották a képviselők, és atrocitásra is volt példa.

Minczér Gábor és Mirkóczki Ádám
Minczér Gábor alpolgármester és Mirkóczki Ádám polgármester (fotó: Nemes Róbert)

Bódi Zsolt fideszes képviselő szerint előfordulhatott, hogy volt ilyen attrociás, amiről nem tudott, de ezért miért kell ezért minden képviselőt büntetni? – kérdezte.

– A beléptetőkártyát lehet ellenőrizni. De ez az indoklás nevetséges, nem tudom elképzelni, hogy a képviselők itt randalíroznak és feltartják szegény hivatalnokokat

– mondta Oroján Sándor. Hozzátette: felháborító, hogy van olyan képviselő aki szimpátia alapján beléptetőkártyát és irodát is kapott.

Az alpolgármesteri riposzt nem váratott sokáig magára. Mint fogalmazott: „ez a kijelentés nem hangzott el az én számból, de volt olyan, hogy fizikailag attrocitás ért egy hivatali dolgozót egy képviselő által. Ön meg egyszerűen egy arcátlan ember” – vágott vissza Minczér.

Lombeczki Gábor képviselő (Fidesz-KDNP) felszólalásában kiemelte: „Nekem a problémám az, hogy arról vitatkozunk, hogy

a megválasztott képviselők kapjanak beléptetőkártyát. Én nem azért szeretnék küzdeni, hogy dolgozhassak a városért.

2010-óta vagyok képviselő, be tudtam jönni és tudtunk együtt dolgozni még önök ki nem zártak – tette hozzá.

Mirkóczki Zita
Mirkóczki Zita (fotó: Nemes Róbert)

– Lehet, hogy jogilag ez nem a munkahelyünk, de megválasztott képviselők vagyunk, és a városban élők elvárják, hogy egyeztessünk a kéréseikről. Ha Császár Zoltán és Földvári Győző kap beléptetőkártyát, akkor a többi miért nem – kérdezte Mirkóczki Zita.

– A polgármester irodájáig négy-öt kártyacsipogtatón keresztül lehet eljutni, mintha valami műkincset rejtegetne.

– Szégyelld már magad és ülj le!

– vágott közbe a polgármester.

Mirkóczki Ádám
Mirkóczki Ádám (fotó: Nemes Róbert)

Kovács Cs. Tamás fideszes képviselő felszólalásában próbálta csillapítani a kedélyeket. Mint fogalmazott: én ön helyett szégyellem magam polgármester úr, de nem fogok leülni még 2024-ig biztosan.

– Micsoda pátosz, majd akkor is legyen ilyen emelkedett, ha nyilvánoságra hozzuk milyen stílusban ír leveleket a hivatal dolgozóinak – vágott vissza Mirkóczki Ádám.

Az előterjesztést egyébként a közgyűlés többsége elfogadta.

A társadalmi alpolgármester irodáját használhatják a jövőben a képviselők. Ha engedi

A vita perceit itt nézheti vissza:

A közgyűlést az Eger Hírek élőben közvetíti:

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL