Lépjen kapcsolatba velünk

Reméléssel űzték el a telet Novajon – videó

Reméléssel űzték el a telet Novajon – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Farsang farkán idén is reméléssel űzték el a telet Novajon. A színes maskarába öltözött forgatag ál-lakodalmassal, zsánerfigurákkal és az elmaradhatatlan korommal biztosította az utat a tavasznak.

Közel 100 zsánerfigurának öltözött fiú és férfi, valamint majd 50 novaji népviseletet viselő fiatal lány gondoskodott a jó hangulatról idén is a remélésen, rengetegen voltak rá kíváncsiak.

A remélés része, hogy az ál-lakodalmas menetben jellegzetes, maskarába öltözött, fiatal, még meg nem házasodott legények járják végig a falu utcáit csörömpölés, zeneszó közepette, bemennek a lányos házakhoz bekormozva az ott lakó fiatal lányokat, asszonyokat, és cserébe tojást és szalonnát kapnak, melyet összegyűjtve este megsütnek, elfogyasztanak, így volt ez most szombaton is.

Zsánerfigurák a köszörűs, a borbély, tollas zsidó, drótos tót és a kovács. A fiatal párról pedig tudni kell, hogy a menyasszony mindig legalább egy fejjel magasabb a vőlegénynél és mindennapra várandós. Természetesen mivel a menetben eredetileg csak fiúk és férfiak vehettek részt, így a menyasszony is fiú.

A koromról tudni érdemes, hogy tisztító tulajdonítanak: megszabadít a gonosztól, rossztól, átoktól, betegségtől, sőt, akár egy jó vagy jobb esztendő eljövetelét is jósolhatja. Elnevezése is valószínűsíthetően ebből eredeztethető.

A remélést 2016-ban még az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére is felkerült.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.