Lépjen kapcsolatba velünk

Volánbusz: a vártnál kisebb volt a sztrájk támogatottsága

Volanbusz

Volánbusz: a vártnál kisebb volt a sztrájk támogatottsága

Ez a cikk több, mint 2 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A vártnál kisebb volt a Volánbusznál a sztrájk támogatottsága, az autóbusz-vezetők csaknem kétharmada továbbra is inkább a tárgyalóasztalnál küzdene a 2024-es bérfejlesztésért, a munkabeszüntetést nem látja indokoltnak – közölte a Volánbusz hétfőn.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetés második napján tapasztaltak szerint a Volánbusz munkavállalóinak óriási többsége nem támogatta a munkabeszüntetést, a sztrájkban a teljes dolgozói állománynak mindössze a 14 százaléka vett részt – tették hozzá.

A hétfőn 16 órakor összesített adatok szerint a szakszervezet számításaival és közléseivel ellentétben a munkabeszüntetésben részt vevő autóbusz-vezetők aránya a teljes állományukhoz képest 21 százalék, a hétfőn dolgozók létszámához képest pedig 39 százalék volt – írták.

A közlemény szerint a Volánbusz vezetése továbbra is elkötelezett abban, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően még januárban megkösse a 2024-re vonatkozó bérmegállapodást a munkavállalókkal.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.